Tarlós szerint felelős főpolgármester nem ellenezheti az olimpiát

Tarlós István úgy fogalmazott, nem hivatott eldönteni, hogy az ország nyerne-e az olimpiarendezéssel, Budapestnek azonban mindenképpen jót tenne.


 

 

 
 
A főpolgármester hangsúlyozta, a vidéki lobbi nagyon erős, de ha megrendezik az olimpiát, az állami döntéshozók kényszerhelyzetbe kerülnek, és több pénz marad Budapesten. Olyan beruházások lennének a fővárosban, amelyek egyébként nem, vagy csak sokkal később valósulnának meg.
 
Mint mondta, az olimpia megrendezéséről tartandó népszavazás ellen elvileg semmilyen kifogása nincs, ugyanakkor a kezdeményezés időpontját nehezen tartja indokolhatónak. A másfél évvel az olimpiai pályázatról szóló döntés után kezdeményezett népszavazás mögött ugyanis aligha áll valós aggodalom. 
 
 
 

Exkluzív interjú a Rióban taroló legendás magyar klub elnökével " EGYÉB SPORTOK › Friss hírek

 
 
 
„A népszavazással semmi bajom, de a kezdeményezők részéről egy ki nem mondott motivációt sejtek mögötte" - fogalmazott Tarlós István. 
 
Hozzátette: az olimpiarendezés költségeit nem egyedül Magyarországnak kellene vállalnia, hiszen a Nemzetközi Olimpiai Bizottság "óriási összegekkel járulna hozzá".
 

Videók