"Taktikailag jobban fel volt készülve"

Özbas Szofi kikapott a legjobb 16 közé jutásért.


Özbas Szofi kikapott második mérkőzésén és kiesett kedden a tokiói olimpia cselgáncstornáján.

A 63 kilogrammban szereplő olimpiai újonc magyar - aki utánpótlásban minden korosztályban volt Európa-bajnok - a vb-bronzérmes német Martyna Trajdos legyőzése után Maria Centracchio ellen lépett tatamira, aki első meccsén egy perc alatt ipponnal verte madagaszkári riválisát. A 26 éves olasz dzsúdós legjobb eredménye egy harmadik hely a 2019-es Európa Játékok keretében rendezett Eb-ről. Özbas tavaly már legyőzte őt.

A nyolc közé jutásért rendezett összecsapás első pillanataiban Centracchio azonnal megpróbálta eldobni ellenfelét, aki lefordult róla és fölé került. Ez a jelenet még háromszor megismétlődött, és azt eredményezte, hogy a mérkőzésvezető másfél perc alatt kétszer is intette Özbast. Innentől a 19 éves magyar cselgáncsozó kezdeményezett többet, ám Centracchio meglepte, és vazarit érően a földre vitte, majd ipponig folytatta az akciót. A meccs 2:40 percig tartott.

"Ez egy ki-ki meccs volt. Még jó, hogy nem érzem úgy, hogy nincs hova jutnom, még vannak konkrét céljaim, hogy magamnak bizonyítsak" - összegzett könnyes szemmel, de már megnyugodva Özbas Szofi.

Hozzátette, nem látta úgy, hogy nagy különbség lett volna közte és olasz ellenfele között.

"Taktikailag jobban fel volt készülve. Elém fordulgatott, nem is dobási szándékkal, viszont kívülről az látszott, hogy sokkal aktívabb" - fogalmazott. Arra a kérdésre, hogy milyen elképzeléssel lépett tatamira, úgy válaszolt, hogy szeret ösztönből dzsúdózni.
"Amikor megbeszéljük a taktikát és visszakérdezek, pontosan hogy legyen, mindig az a válasz, hogy úgy is tudod. Sokszor nem is emlékszem pontosan, amikor mondják, hogy mit csináltam. A testemre és az eszemre hallgatok" - mondta Özbas Szofi.

A hét magyar dzsúdós közül eddig Pupp Réka (52 kg) szerepelt a legjobban Tokióban, aki az ötödik helyen végzett. Csernoviczki Éva (48 kg), Karakas Hedvig (57 kg), Özbas Szofi (63 kg) és Ungvári Attila (81 kg) helyezetlenül zárt.

Szerdán a vb-ezüstérmes Tóth Krisztián (90 kg), majd csütörtökön Cirjenics Miklós (100 kg) következik az olimpián.

Borítókép: Szigetvári Zsolt/MTI 

Videók