Szombaton búcsúzik a legendás pálya

Szombaton a 14. Vasló Kupával búcsúzik az átépítés előtt álló 118 éves Millenáris Velodrom.


A Magyar Olimpiai Bizottság honlapja szerint a Budapesti Olimpiai Központ területén található kerékpáros pálya Európa egyik legöregebb sportlétesítménye, illetve az első budapesti, amelyet sportcélra terveztek. A 16 órakor kezdődő nemzetközi viadalon nemcsak profi sportolók tekernek majd a betonteknőben, ugyanis a szervezők mindenkinek lehetőséget szeretnének biztosítani arra, hogy egy tiszteletkört tegyen a búcsúzó létesítményben, ennek egyetlen feltétele a bukósisak viselése.

A Millenáris Velodrom 1896-ban épült, a Magyarország ezeréves fennállását ünneplő milleniumi rendezvénysorozat sportprogramjainak helyszíneként. Budapesten ez volt az első, kifejezetten versenysportra szánt létesítmény, melyet a két világháború között átalakítottak, így a világszínvonalú kerékpáros pálya 1928-ban világbajnokságnak adott otthont. A pályaburkolatot az 1950-es és az 1970-es években is felújították, a műemléki védettséget élvező, 3000 fős fedett tribünt pedig 1996-ban renoválták. A Millenárison játszott először nemzetközi mérkőzést a magyar labdarúgó-válogatott, de a pályakerékpáros viadalok mellett az elmúlt évtizedekben atlétikai és tornaversenyt, ökölvívó és jégkorongmeccset, de még autós rodeót is rendeztek itt.

Vígh László kormánybiztos februári bejelentése szerint az új Millenáris Velodromban elfér majd egy fedett, nemzetközi szabványnak megfelelő - azaz világverseny megrendezésére alkalmas - kerékpáros pálya, illetve egy BMX-pálya, a középső rész pedig a tornasport új központja lehet. A tervek szerint 2017-re készülhet el az új létesítmény.

Videók