Szilágyi Liliána: USA!

Szilágyi Liliánának elkezdődik az amerikai álom: ifjúsági olimpiai bajnok úszónk januártól Floridában tanul.


 
A gainesville-i University of Florida egyetemen folytatja tanulmányait 2017 januárjától kiváló pillangóúszónk, Szilágyi Liliána – közölte a Magyar Úszó Szövetség, valamint a swimswam.com. A 19 éves, ifjúsági olimpiai bajnok Honvéd-versenyző felemás esztendőn van túl: a májusi, londoni Európa-bajnokságon kétszázon ezüstérmes lett, ezek után nagy reményekkel érkezett a riói olimpiára, ahol a rövidebb és hosszabb táv középdöntőjében is elmaradt legjobbjától.
 
Talán sokan emlékeznek őszinte mondataira, melyeket az ötkarikás játékokon úszásai után nyilatkozott: akkor úgy fogalmazott, hogy kissé elege van az itthoni helyzetből, ő csak dolgozni akar tovább. Bízzunk benne, hogy a tengerentúlon megtalálja számításait és sikerül kihoznia magából a maximumot: ebben az esetben a jövő évi, budapesti világbajnokságon komoly éremesélyesként számolhatunk Liluval.

Videók