Szilágyi Áron további négy évig a Vasasban

Olimpiai bajnok kardvívónk, a Vasas SC elnökével Markovits Lászlóval, valamint a vívó szakosztály elnökével Ferjancsik Domonkossal állapodott meg a folytatásról.


Az egyezség értelmében Szilágyi Áron a 2016-os Rió de Janeiró-i olimpiáig biztosan piros-kék színekben versenyez majd.

Markovits László:
- Nagy örömmel tölt el, hogy a frissen megalakult úszó és kajak-kenu szakosztályainkba érkező világklasszis sportolók szerződtetése után, a dicső hagyományokkal és eredményes jelennel rendelkező vívó szakosztályunknál is sikerült – a már gyermekkora óta nálunk sportoló, és a londoni olimpián aranyérmet szerző – Szilágyi Áronnal újabb négy évre megállapodnunk. El kell mondanom, hogy Áron ötkarikás diadala és emberi kvalitásai óriási lendületet adtak a mindennapok munkájában személy szerint nekem, valamint munkatársaimnak is. Nem véletlen az elmúlt hetek, hónapok sok-sok pozitív híre a Vasasról.

Ferjancsik Domonkos:
- Nem volt kérdéses számunkra, hogy Áront megpróbáljuk a Vasasnál tartani. Fontosnak vélem, hogy hosszú távra, egészen a riói olimpiáig sikerült megállapodnunk vele. A nemrégiben felállt szakosztályvezetés elsőrendű feladata a nyugodt, stabil háttér folyamatos biztosítása annak érdekében, hogy szakmai stábjaink és versenyzőink – köztük Áron is – az elkövetkezendő négy évben is nyugodtan dolgozhassanak, kizárólag csak a vívásra kelljen koncentrálniuk.

Videók