"Szexin öltözök, de nem vagyok szajha, sportoló vagyok"

A szexi golfozónő kirekesztettnek érzi magát, kifakadt az úriemberek sportjára.


Paige Spiranac az egyik legismertebb női golfozó a világon, ám ezt nemcsak tehetségének, hanem kinézetének is köszönheti, bevallása szerint ez azonban nem mindenkinek a tetszését nyerte el.

Az amerikai golfozó 22 éves korában elkezdte a profi pályafutását. Első komoly megmérettetése az Omeba Dubai Ladies Masters elnevezésű verseny volt, ahol a vártnál gyengébben teljesített, hiszen a 101. helyen végzett a 107 indulóból. Teljesítménye miatt meglehetősen erős kritikákat kapott, és azzal vádolták, hogy tehetsége megvillantása helyett csak népszerűséget akart szerezni. Egy évvel később, 2016-ban azonban Hannah O'Sullivan legyőzésével első helyen végzett a Cactus Tour-on, ezzel bizonyított a kritikusoknak.


Ugyanakkor a szexi szőke sportoló a közelmúltban úgy döntött, hogy felhagy a profi karrierjével és egészen másra fókuszál a jövőben. Spiranac népszerűsége a közösségi médiában jelentősen nőtt, az elmúlt két év során megduplázta a követőszámát az Instagram-oldalán, jelenleg már 2,2 millió követővel rendelkezik. 

A csinos sportoló korábban úgy fogalmazott, hogy soha nem akarta, hogy a külseje miatt figyeljenek fel rá.

"Nem akartam szexszimbólum lenni, csak azt hordtam, ami nekem kényelmes." - szerénykedett a közösségi médiában villámgyorsan hírnevet szerző fiatal hölgy. "Szeretek sminkben játszani, így érzem jól magam, és ha magabiztosabb vagyok, jobban is játszom."

A 26 éves Paige többször is felkavarta az állóvizet a golf társadalomban kinézete miatt. 2018-ban a Dubai Desert Classic golfversenyen ő volt a torna történetének első női bemondója. A Marca beszámolója szerint Paige a több mint 40 éve végző Ivor Robson helyébe lépett, ám sokak szerint ezt csak a kinézetének köszönhette.

A golf az úriemberek sportja - tartja a mondás. A játék etikettje pontosan ezt az arisztokrata szellemiséget idézi, hiszen ennek lényege röviden összefoglalva az, hogy kulturált viselkedést, sportszerűséget, valamint a játékostársak irányába mutatott figyelmességet és előzékenységet vár el a golfozótól. A Coloradóban született bombázó, aki visszavonulása óta is előszeretettel golfozik, a news.com.au podcastjén elárulta mit gondol a sportágat körülvevő sznobságról és az előítéletekről. 

"A golf egy elit sport, fárasztó és utálom ezt, mert én nem vagyok ilyen. Soha nem láttak szívesen. A golf számomra a lehető legrosszabb hely, mert teljesen az ellentéte vagyok mindannak, amit ez a sport megkövetel. Nem vagyok kifinomult, nyers vagyok és őszinte. Olyan ruhát viselek, amilyet akarok, mindig is különböztem a többiektől, de a golf nem ilyen." – fakadt ki Spiranac.

A szemet gyönyörködtető hölgy elárulta, hogy golfruhája miatt - amely általában rövid szoknyából és mélyen kivágott felsőből áll - gyakran „kirekesztettnek” érezte magát.

"A golf az úriemberek sportja, de ezek a srácok nem úgy viselkednek, mint az urak" – gúnyolódott Spiranac. "Számomra mérhetetlenül frusztráló, hogy a golfban mennyire jelen van a képmutatás. Ez a nagy fiúk klubja, ahol, ha valaki csinál valamit, akkor azt simán eltusolják, de ha én egy mélyebb kivágású toppot felveszek, akkor már k*rva vagyok és bemocskolom a játékot. Éppen ezért nem tudom azt érezni, hogy idevaló lennék, hiszen bármit csinálok, kirekesztett vagyok."

 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Happy Monday

Paige Spiranac (@_paige.renee) által megosztott bejegyzés,

 

 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Did you ever practice putts as if it was for a major? I would always do that for the Open. Always one of my favorite events of the year to watch! So ahead of the British Open I’ve partnered with @fanduel to launch my own Fantasy Golf Contest with a fun and brand new QuickPick format! Contest LINK IN BIO. I picked Justin Rose since he’s been playing so well. But you can win up to $3,000 in cash prizes! and those who finish in the Top 100 will receive a custom Open Hat. Top 20 new FanDuel users will receive a surprise gift from yours truly so be sure to check back on your results! Who’s your pick? Also I’m still new to these giveaways so we are tightening up the process to make sure you get your prizes! I hate when people say it’s a scam because I value you all and would never do that to you. Thanks for being awesome!

Paige Spiranac (@_paige.renee) által megosztott bejegyzés,

Ellenzői szerint egyáltalán nem segíti elő a férfiak és a nők közötti egyenlőséget a golfban. Támogatói szerint viszont csak növeli a sportág népszerűségét, és segít megismertetni azt a fiatalokkal. Paige a golfozás és a modellkedés mellett egyébként konferenciákon is fellép, már több előadást tartott az internetes zaklatások veszélyeiről. 

"Segíteni akartam a jótékonykodással." - emlékezett vissza Paige egy korábbi esetre, amikor golf klubokat akart adományozni. "A srác visszaírt és azt mondta: Szeretnénk, de a testület többi tagja nem lát téged szívesen, így nem tudsz segíteni. Szeretnék vissza adni valamit azoknak a gyerekeknek, akiknek nincs semmijük, mert én is ilyen gyerek voltam, de a kirekesztettségem miatt nem tehetem meg."

Spiranac elmondta, hogy felhívta korábban a nemzeti golfszövetség elnökét, akinek szintén aggodalmát fejezte ki a sportág jövőjét illetően.

"Nem értem, miért számít, ha valaki pólót visel én pedig trikót. Ha egy férfi nadrág helyett rövidnadrágban ütne az egyik túra során, attól még a világ nem dőlne össze. A golfban az emberek begyöpösödöttek, mivel ezeket a dolgokat annyira komolyan veszik, pedig egyáltalán nem azok.”
- mondta a nem csak vonzó, de tehetséges golfozó, akinek korábban volt már együtéses találata is.

A profi karrier felhagyásával azonban a rajongóinak így sem kell szomorkodniuk, hiszen a közösségi oldalain továbbra is meglehetősen aktív a „golf Kurnyikovájának” becézett szépség. Rendszeresen oszt meg merészebbnél merészebb képeket.

 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Take me back to Kauai!

Paige Spiranac (@_paige.renee) által megosztott bejegyzés,

 

 

 

 

 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Yup I love it here @princevilleresort

Paige Spiranac (@_paige.renee) által megosztott bejegyzés,

Borítókép: Instagram/_paige.renee

Forrás: rt.com

Sport365.hu - A szexi orosz tornász spárgája még Van Damme-ot is lenyűgözné - Videó

Az orosz tornász, Anastasia Nazarenko ugyan 2013-ban visszavonult, de azóta is hihetetlen formában van, legutóbb New York utcáin mutatta be hihetetlen nyújtó gyakorlatait. Nazarenko 2012-ben aranyérmet nyert ritmikus gimnasztikában a londoni olimpiai játékokon az orosz kéziszercsapattal. Nem csak Londonban tarolt az első számú rg-nagyhatalom, hiszen a 2000-es Sydneyben rendezett játékok óta minden alkalommal az orosz válogatott nyerte az olimpiai aranyérmet ritmikus gimnasztikában.

Sport365.hu - Olyan gömbölyű az alakja, hogy nem hitték el, hogy igazi

A leendő MMA-sztár, Valerie Loureda azt állítja, hogy rajta bizony tetőtől talpig minden természetes. A floridai szépség, 2019-ben debütált a profik között a Bellator 216 küzdősportgálán és kevesebb, mint három perc alatt technikai KO-val nyert Colby Fletcher ellen. @ValerieLouredaa with the hammer fists to cement her win tonight at #Bellator216.

Videók