Széles Sándor visszatér Gyurta mellé

Az éppen kedden hatvanéves Széles Sándor munkába állt, s arra készül, hogy tevékenységével hozzásegítse leghíresebb tanítványát, Gyurta Dánielt a 200 méteres mellúszás olimpiai bajnoki címének megvédéséhez.


A mesteredző kedden az MTI-nek elmondta, hogy délelőtt a Magyar Úszó Szövetségben ünnepségen köszöntötték születésnapja alkalmából, délután pedig már ismét a Komjádi uszodában van jelenése az UTE úszóműhelyének vezetőjeként.
 
„Mögöttem van végre a kórházi időszak, olyannyira, hogy már hétfőn bekukkantottam a Komiba, beszélgettem a közvetlen stábtagokkal, edzőkollégáimmal, Kovácshegyi Ferivel és Virth Balázzsal, s most már ez rendszeresen így lesz - nyilatkozta a szakember. - Újra bekapcsolódtam a felkészítésbe, ismét edzésterveket írok, és persze Danival is felvesszük a közös munkát. Ráadásul időközben új edzők, új versenyzők is érkeztek a klubhoz, ez is feladatot kínál számomra."
 
 
Széles Sándor az egyik legsikeresebb magyar úszóedzőként az elmúlt bő évtizedben sikert sikerre halmozott első számú versenyzőjével, Gyurta Dániellel, akivel 2004-ben Athénban olimpiai ezüstöt, négy esztendeje, Londonban pedig ötkarikás aranyérmet ünnepelhetett, miközben közös ténykedésük eredményeként a tanítvány világ- és Európa-bajnoki címeket is nyert normál- és rövid pályás medencében egyaránt.
 
Széles Sándor tavaly betegedett meg súlyosan, a nyári kazanyi világbajnokságon kórházba került, s csak többnapos ápolás után engedték haza, itthon pedig hónapokig tartó rehabilitációt követően mostanra jött rendbe.
 
„Meggyógyultam, ismét jó állapotban vagyok, munkakedvem a régi" - mondta a mesteredző. Leszögezte: bízik benne, hogy Gyurta Dániel a nyáron, Rióban is képes lesz olimpiai győzelemre a 200 méteres mellúszásban.
 

Videók