Súlyemelés: Aján Tamás harmadszorra is elnök lenne

A világ minden fertályáról sorra érkeznek a küldöttségek Moszkvába, ahol hétfőn választ elnököt a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) kongresszusa.


A patinás Ukrajna Hotelben zajló összejövetelen a 188 tagországnak nem mindegyike képviselteti magát, már csak azért sem, mert a teljes jogú tagok száma 147, tehát ennyi élhet választójogával az IWF tisztújító csúcstalálkozóján.
    

Vasárnap délután még messze nem volt teljes a résztvevők listája, de nagyon úgy fest, hogy a szavazásra jogosultak majdhogynem hiánytalanul jelen lesznek az orosz fővárosban, ahol a következő négy esztendőre határozzák meg a nemzetközi szövetség vezérkarának összetételét. Magyar szempontból korántsem mellékes, hogy mi lesz a hétfő délután várható voksolás végeredménye, hiszen a nemzetközi szövetség elnöki tisztét - másfél évtizednyi főtitkári ténykedés után - 2000 óta Aján Tamás tölti be.
    

A sportdiplomata - aki a magyarok közül egyedüliként elnököl nemzetközi sportszövetséget - elszántan készül az újabb megméretésre, miközben tisztában van azzal, hogy az eddigi talán legélesebb választási küzdelemnek néz elébe. Míg 2005-ben, majd 2009-ben is ellenjelölt nélkül győzött, s maradt közfelkiáltással elnök, ezúttal öt kihívója is akad. Jóllehet várhatók visszalépések, így is nagy csatának néz elébe az IWF első embere, akinek újraválasztására azonban minden esély megvan.

Videók