Sportcsillagok: elfeledett hősöket ünnepeltek

Az 1964-es tokiói olimpián győztes női tőrcsapat tagjai, Ságiné Rejtő Ildikó, Sákovicsné Dömölky Lídia, Juhász Katalin és Marosi Paula tenyérlenyomatával bővült szerdán a Hemingway Alapítvány által létrehozott Magyar Sportcsillagok Fala.


George F. Hemingway, az alapítvány létrehozója emlékeztetett arra, hogy a mai napig 159 kiemelkedő sportszemélyiség örökítette meg kéznyomatát a falon.
    

Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért és ifjúsági ügyekért felelős államtitkára méltatta a Sportcsillagok Fala "példaértékű kezdeményezés" jelentőségét. "A csillagok fényt jelentenek a mai rohanó világban, s ennek a fénynek minden generáció lelkében ott kell lennie. A sportcsillagok nemcsak önmaguknak, hanem a nemzet számára is dicsőséget szereztek" - mondta.
    

Szetey András, a Magyar Vívószövetség kommunikációs igazgatója megemlékezett arról, hogy a tokiói olimpián győztes csapat 49 év után is együtt volt, tagjai összejártak, kártyáztak egészen vasárnapig, amikor Mendelényiné Ágoston Judit örökre eltávozott közülük. A csapat erejét jelzi, hogy a tragédia ellenére nem mondta le a szerdai ünnepséget.  "Ez az egyetlen női vívócsapat, amelyik olimpiát tudott nyerni, emellett világbajnokságon is győzött, ezzel egyben minden idők legeredményesebb magyar női tőrválogatottja" - tette hozzá.
    

A kézlenyomat megörökítése után a csapattagok a jeles eseményre emlékeztető plakettet kaptak. Ágoston Juditét unokája vette át, majd lánya a következőket mondta: "Édesanyám nagyon készült erre az eseményre, valamint arra, hogy jövőre Tokióba együtt elmennek a lányokkal. Sajnos már nem élhette meg. Unokája kezében jó kezekben lesz a plakett."
    

A csapattársak könnyeikkel küszködve elevenítettek fel egy-egy emléket. Rejtő Ildikó, a Nemzet Sportolója, aki 1964-ben egyéniben is győzött az olimpián, azt mondta: "mintha az édestestvérem lett volna Jutka".

Dömölky Lídia kiemelte, mennyire precíz és pontos volt az elhunyt, egyúttal felidézte, mennyire büszke volt Ágoston Judit arra, hogy ő fedezte fel az 1980-as moszkvai olimpián ezüstérmes Maros Magdát. Juhász Katalin arról beszélt, hogy Elek Ilona után "mi tudtunk hosszú éveken át az élmezőnyben maradni", Marosi Paula pedig arra emlékezett, hogy 1964-ben Tokióban szobatársak voltak, s ha nem mehettek ki a városba, bridzseléssel töltötték az időt.
    

Az ünnepség végén Dömölky Lídia úgy fogalmazott: "köszönjük, hogy gondoltak ránk, még ha megkésve is".

Videók