Simicskó: több mint százan részesülhetnek a sportcsillagok ösztöndíjában

Több mint száz tehetséges fiatal sportoló részesülhet a sportcsillagok ösztöndíjában, és tanulhat ezzel a támogatással a hazai felsőoktatási intézményekben - jelentette be Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért és ifjúságért felelős államtitkára kedden egy - a Hegyvidék önkormányzata által rendezett - nemzetközi sportmenedzsment-konferencián Budapesten.


Az államtitkár hozzátette: már összeállt a listájuk azoknak a tehetséges magyar sportolóknak, akik akár havi nettó 200 ezer forint díjazásban is részesülhetnek. Simicskó István szerint hamarosan indul a program, amellyel a kormánynak az a célja, hogy az edzők mellett a fiatal magyar sportolókat is elismerje, és ne menjenek csupán egy-egy ösztöndíjért külföldre, hanem itthon tanuljanak.

A sport mint stratégiai ágazat az állami szerepvállalás tükrében című előadásában az államtitkár hangsúlyozta, hogy a kormány feladata a sportolás feltételeinek biztosítása, az eddigi lépések eredménye pedig egyelőre az utánpótlás területén jelentkezik.

"Ma 302 ezer, vagyis hetvenezerrel több gyermek sportol, mint 2010-ben" - jelentette ki az államtitkár, majd hozzáfűzte, hogy a magyar sport továbbra is sikerágazat, a magyarok a londoni olimpia óta megrendezett világversenyeken 261 érmet, köztük 59 aranyat nyertek.

Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója elmondta, hogy az elnökség hétfői döntése értelmében az eddigi 154-en kívül további nyolc szakember csatlakozhat a kiemelt edzői programhoz.

Megemlítette még, hogy a 16 kiemelt sportág az első támogatási időszakban 12,5 milliárd, 2020-ig pedig összesen 135 milliárd forint állami támogatást kap sportágfejlesztésre, és azt is tervezik, hogy további - olimpiai és nem olimpiai - sportágakra is kiterjesztik a programot.

Sterbenz Tamás, a TF tanszékvezető egyetemi docense a magyar sport nemzetközi versenyképességéről tartott előadást.

Az elit sportot tekintve ötödik-hatodikak vagyunk Európában, a szabadidő- és a látványsportokat tekintve viszont csak a középmezőnyben foglalunk helyet, így összesítésben a tizenhatodik pozíció Magyarországé a kontinens országai között - ismertette a korábbi kosárlabda-főtitkár.

Spiriev Attila, a Magyar Atlétikai Szövetség szakmai igazgatója Üzleti elemek az atlétikában című előadásában kiemelte, hogy a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíj a 20. helyet érdemelte ki a sportág nemzetközi viadalainak világrangsorában, és így több World Challange-versenyt is sikerült megelőznie.

Bejelentette, hogy a hazai szövetség jövőre Szuperliga-versenysorozatot indít el, amelyet egy kétnapos döntő zár majd, és bevezetik a csapatbajnokságot is.

A két külföldi előadó közül Paul M. Pederson, az Indiana Egyetem professzora az Egyesült Államok sportmenedzsment modelljeiről, míg Alastair Graham, a KPMG Hungária Kft. sporttanácsadási divíziójának igazgatója a labdarúgó-stadionok fejlesztésének üzleti szempontjairól beszélt.

A konferencia házigazdája, Váczi János alpolgármester elmondta: Hegyvidék önkormányzata költségvetésének 4,4 százalékát fordítja sportra, amiért a Magyar Létesítményüzemeltetők

Szövetségétől megkapta a Legsportosabb önkormányzat elismerést. Váczi János záróbeszédében bejelentette: minden évben szeretnének egy ilyen rendezvényt tartani, és az a céljuk, hogy nemzetközi konferenciává fejlesszék, amelyen mindig sok praktikus információ hangzik majd el a sporttal és menedzselésével kapcsolatban.

 

Videók