Saját krikettcsapatot szervez Vatikán

Futóversenyt rendeznek vasárnap a vatikáni Szent Péter téren és a Szentszéknek saját krikettcsapata lesz.


 

A Kultúra Pápai Tanácsa bejelentette, hogy a hit éve jegyében különös figyelmet fordít a sportolás népszerűsítésére, a test és a lélek harmóniájának hirdetésére.

A kezdeményezés alapjának tekinthető, hogy az Újszövetség az életet több ízben hasonlítja egy versenyhez, amelyhez a szellemünket és a testünket egyaránt meg kell edzenünk. Amint a Vatikáni Rádió megjegyezte: közvetlenül az ötletet a tavalyi londoni olimpia adta, amelyen több sportoló beszélt nyíltan a hitéről.

 

A Szentszék ennek keretében saját krikettcsapatot alapít, vasárnap pedig egy százméteres futóversenyt is rendez, amelynek helyszíne a Szent Péter tér, ahol Ferenc pápa személyesen fog gratulálni a résztvevőknek.

"El akartuk hozni a sportot arra a helyre, ahol Szent Péter megvallotta a hitét, hogy felhívjuk az egyház figyelmét a sportra, és bevigyük a sportot az egyházba" - fogalmazott Melchor Sanchez de Toca, a Kultúra Pápai Tanácsa altitkára, aki rendkívül hatásos élménynek tartaná, ha pár püspök vagy bíboros is megjelenne tréningruhában.

 

Videók