Rántott tofu és párolt sáfrány is van az olimpiai étlapon

A sportolóknak lesz miből választania.


Egy világesemény minden eleme pontos szervezést igényel. Ez kifejezetten igaz az étkezésre is, főleg ha élsportolóknak, és különböző kultúrákból érkezők gyomrának kell kedveskedni. A 2020-as tokiói olimpián is nagy figyelmet fordítanak arra, hogy mi kerüljön az asztalra.

Nem bízták a véletlenre az ötkarikás étkezést a szervezők: már két évvel ezelőtt, 2018-ban, megtervezték a sportesemény Élelmezési Stratégiáját, amiért egy külön tanácsadó csoport felelős. Meghatározták, milyen ételeket fognak felszolgálni idén nyáron, és ehhez hány beszállítóra lehet szükség, illetve ez milyen költségekkel jár. Ilyen stratégiákkal a 2012-es londoni olimpia óta készülnek az események szervezői.

Tokióban a sportolókat 40 kantin fogja kiszolgálni, ahol megismerkedhetnek a Washoku-val, a japán étkezési kultúrával is, amely az UNESCO Világörökség része.

Idén kiemelt cél a költséghatékonyság és a fenntarthatóság megvalósítása. Ezért alapvetően helyi beszállítók biztosítják majd az alapanyagokat, és újrahasznosítható eszközök beszerzésére fognak támaszkodni. A nagy mennyiségek ellenére is ügyelnek majd a higiéniára és az élelmiszerbiztonságra.


A sportolók a hazai különlegességek mellett a nemzetközi konyha ételeiből is választhatnak.

Fotó: Valery Sharifulin\TASS via Getty Images

Legalább ennyire fontos, hogy a sportolók megfelelően étkezhessenek, miközben pályafutásuk legjobb teljesítményét kell kihozniuk magukból. Az olimpiai faluban ezért a lehető legváltozatosabb, különböző kultúrákat és étkezési szokásokat kielégítő menüsor várja őket.

Reggelinél, ebédnél és vacsoránál is a következő standokról lehet válogatni:

nemzetközi konyha
pizza, tészta
ázsiai konyha
japán konyha
gluténmentes és vegetáriánus
halak
saláták, gyümölcsök és desszertek

Hogy milyen különleges helyi fogásokkal készülnek a japánok? Grillezett, vagy rántott tofu minden nap, minden étkezésnél elérhető lesz, de a kulináris különlegességekre utazók párolt királyi sáfrányt, japán húsos batyut, halkolbászt, cake salé-t (sós tortaféle), és megannyi kedvelt helyi hal- és húsételt, illetve zöldségköretet fogyaszthatnak. Az iszlám vallásban megengedett halal-fogások alapanyagai Malajziából érkeznek majd.

Forrás: olimpia.hu

Borítókép: Harry How/Getty Images

Videók