Rangos tornaverseny lesz Hirosimában

A járvány kirobbanása óta ez lesz az első igazi megmérettetés.


A tornasport négy legerősebb országának képviselői november 8-án Hirosimában mérik össze tudásukat.

A viadal megtartásáról Moszkvában egyeztetett Morinari Vatanabe, a sportági világszövetség (FIG) japán elnöke Oleg Maticin orosz sportminiszterrel. Megállapodásuk értelmében Oroszország is a legerősebb összetételű válogatottját vonultatja fel a japán városban, ahogyan a másik három ország, Japán, Kína és az Egyesült Államok is.

A vezető tornásznemzetek élsportolóinak ez lesz az első közös nemzetközi megméretésük a koronavírus-világjárvány kirobbanása óta.

A viadalt egynaposra tervezik, mind a négy válogatott csapatot négy-négy férfi és női tornász alkotja.


A pandémia miatti kényszerszünet után Európában az október első hétvégéjén Szombathelyen sorra kerülő challenge világkupa-verseny lesz az első rangos nemzetközi viadal, amelyen azonban a tengerentúli és az ázsiai válogatottak utazási nehézségek miatt nem vesznek részt.

Borítókép: Ivan Romano/Getty Images
 

Videók