Polgár Judit: Elégedett vagyok!

Polgár Judit számára most kis pihenés következik a családdal, majd október közepén egy hollandiai meghívásos tornán folytatja a sakkozást a legjobbak között.


A magyar nemzetközi nagymester erről azt követően beszélt az MTI-nek vasárnap, hogy világossal kikapott a négyszeres olimpiai bajnok orosz Peter Szvidlertől a negyeddöntő második, szombati partijában az oroszországi Hanti-Manszijszkban rendezett, kieséses rendszerű sakk Világkupán, amelytől így búcsúzni volt kénytelen, s nem lett világbajnokjelölt.

- Összességében elégedettséget érzek, sőt mondhatom, hogy boldog vagyok, hiszen csak az utóbbi egy évben kezdtem el erőteljesebben játszani, megint elmélyültebben foglalkozni a sakka. Nagyon jó volt a torna maga, kemény ellenfelekkel ülhettem asztalhoz anélkül, hogy a feltétlen nyerés kényszere telepedett volna rám. Megpróbáltam minden akadályt sikerrel venni, ez elég sokáig így is történt, hiszen legyőztem például a férfimezőny egyik legjobbját, Karjakint, kár, hogy a nyolc között Szvidlerrel szemben már nem ment annyira jól - mesélte Polgár Judit, miközben Moszkvában a budapesti repülőjáratára várt.

A kiesés okát szakmailag így magyarázta Polgár:  -Az időm is gyorsan fogyott, de főleg nem volt jó, kidolgozott stratégiám. Küzdöttem, ám túlértékeltem az állást, a lehetőségeimet, s ahelyett, hogy döntetlenre törekedtem volna, megpróbáltam nyerni. Csakhogy túlerőltettem a támadást, akadt egy-két rossz lépésem, s fordult a kocka, kikaptam. De hát ez egy ilyen játék. Igaz, először nagyon mérges voltam magamra, mert Szvidler egyáltalán nem mutatott annyit, és saját butaságom okozta a vesztemet. Aztán belegondoltam, hogy korábban meg nekem volt egy-egy partiban szerencsém, úgyhogy semmi okom az elégedetlenségre. A mezőny másik női résztvevője, a kínai világbajnok például hamar kiesett, én meg nem hittem volna, hogy egészen a negyeddöntőig sikerül majd eljutnom, ráadásul az Élő-pontjaim számát is növeltem.

A folytatásról Polgár Judit annyit mondott, hogy most mindent és mindenkit megelőz a családja. -Elég sokat voltam távol tőlük, úgyhogy pici pihenés következik velük odahaza. Aztán megint jön a felkészülés, mert október közepén, Hollandiában lesz egy négyfős torna, amelyre meghívtak, s ahol indul például a volt világbajnok orosz Kramnyik is.

Videók