Öttusa Vk, Sassari - Gyenesei döntős

A három magyar induló közül Gyenesei Leila jutott be a szombati női döntőbe az öttusázók idei Világkupa-sorozatának második versenyén, az olaszországi Sassariban. Pataki Viktória és Cseh Krisztina számára csütörtökön véget ért a viadal.


Szokatlanul nagy, 86 fős mezőny jött össze, ezért három csoportban zajlottak a selejtezős küzdelmek. A C-ben Gyenesei első, az A-ban Pataki 20., a B-ben Cseh 22. lett, a döntős szerepléshez az első 12 között kellett végezni. Gyenesei saját mezőnyében megnyerte az úszást, negyedikként végzett a vívásban, így egy visszafogottabb kombinált számmal is elsőként futott a célba. A férfiak pénteki selejtezőjében négy magyar – Marosi Ádám, Kasza Róbert, Németh Róbert és Demeter Bence – lesz érdekelt a Szardínia szigetén zajló Vk-fordulón.

A sorozat február végén az egyesült államokbeli Palm Springsben kezdődött, ahol a 2009-ben világbajnok Marosi ezüstérmet nyert. A márciusi versenyt, melyet Kairóba terveztek, az ottani feszült politikai helyzet miatt törölték. A sassari állomás után következik – május 5. és 8. között – a magyarországi verseny Százhalombattán, aztán májusban lesz még egy, mégpedig a kínai Csengtuban (Chengdu). A szériát lezáró Világkupa-döntőt július második hétvégéjén rendezik Londonban.

MTI

Videók