Öttusa Vk: Kovács Sarolta ötödik lett Palm Springsben

Két magyar is befért az első tízbe a női döntőben Palm Springsben, az öttusázók idei Világkupa-sorozatának első versenyén: Kovács Sarolta ötödik, Gyenesei Leila pedig tizedik lett.


A finálé harmadik magyar résztvevője, Földházi Zsófia a 26. helyen végzett. A csapatvezető Kállai Ákos beszámolója alapján a közepesre sikeredett vívás után a magyar versenyzők úszásban felzárkóztak, majd Kovács és Gyenesei hibátlan lovaglással még előrébb lépett, míg Földházi négy verőhibával és egy kis időtúllépéssel teljesítette a pályát.

A lövészetekkel kombinált futásban nagy küzdelem alakult ki az érmekért és a pontszerző helyekért. Dobogós pozícióban végül az ukrán Viktorija Teresuk, a kínai Csang Hszio-nan és a brazil Yane Marques ért célba.

Kovács és Gyenesei megőrizte helyét az élcsoportban, Földházi viszont visszacsúszott, de ennek elsősorban technikai oka volt: fegyvere elromlott verseny közben, így az utolsó lövészet során 50 másodpercet a lőállásban kellett töltenie.

Az egy nappal korábbi férfiversenyben Marosi Ádám második, Tibolya Péter hatodik, Kasza Róbert hetedik, Demeter Bence pedig 35. lett.

Az egyesült államokbeli Vk-nyitányon vasárnap a vegyes váltót rendezik.

ÖTTUSA
Világkupa, Palm Springs, nők:
1. Viktorija Teresuk (ukrán) 5400 pont
2. Csang Hszio-nan (kínai) 5388
3. Yane Marques (brazil) 5368
...5. Kovács Sarolta 5320 (lövészet: 16 győzelem/19 vereség/784 pont, úszás: 2:10.27 perc/1240 pont, lovaglás: 1200 pont, lövészet-futás: 12:56.83 perc/2096 pont)
...10. Gyenesei Leila 5236 (19/16/856, 2:13.64/1200, 1200, 13:25.37/1980)
...26. Földházi Zsófia 5072 (18/17/832, 2:10.49/1236, 1032, 13:27.74/1972)

 

 

 

Videók