Öttusa vk: kitört a botrány az acapulcói versenyen

A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint a vívópástokat lebetonozott kosárlabdapályán állították fel, a medencében kétméteres a "látótávolság", a lovak versenyzésre alkalmatlanok.


Félbeszakadt a női verseny, veszélyben a férfiak döntője. A kombinált szám előtt félbeszakadt és végeredmény nélkül zárult a női verseny döntője az öttusázók idei első világkupaversenyén, Acapulcóban, helyi idő szerint pénteken.

A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint az első két szám után még úgy tűnt, minden rendben lesz, azt leszámítva, hogy a mexikói szervezők úgy gondolták, hogy egy világkupához méltó, ha a vívópástokat lebetonozott kosárlabdapályán állítják fel, a medence vízét pedig ráérnek a verseny után lecserélni.

A versenyzők állítása szerint mindössze kétméteres a "látótávolság" az acapulcói medencében, mert annyira koszos a víz.

Ezekkel a kellemetlenségekkel még megbirkóztak volna az öttusázók, de a lovakkal már nem tudtak.

A szervezők versenyzésre alkalmatlan lovakkal próbálták lebonyolítani a következő számot, aminek az lett az eredménye, hogy tizenkilencen nulla ponttal zártak.

Akadt olyan ló, amelyik a pályára sem volt hajlandó bemenni, de a többivel sem jártak jobban, mivel ugrani gyakorlatilag nem akartak, vagy tudtak.

A verseny első 12 helyezettje is "lenullázta" magát, és az amerikai Margaux Isaksen összehívta társait, akik közösen úgy döntöttek, hogy a kombinált számban nem indulnak el, mert a lovaspályán történtek irreálissá tették a világkupát.

Bár a szervezők győzködték a finálé résztvevőit, a verseny végül félbeszakadt és eredmény nélkül zárult.

A két magyar döntős, Kovács Sarolta és Földházi Zsófia az első két szám után a 36 fős mezőny első harmadában állt.

"Talán mondhatjuk, hogy példátlan, ami történt - idézte a honlap a csapatot elkísérő Fábián Lászlót. - A körülmények ellenére a versenyzők a vívást és az úszást végigcsinálták, de a lovaglás után félbeszakadt a verseny. Sajnos ezek a lovak nem voltak alkalmasak versenyzésre, és bár mindenki azért jött ide, hogy versenyezzen, annyira irreálissá vált a küzdelem, hogy a lányok úgy döntöttek, nem folytatják".

Az olimpiai-, világ- és Európa-bajnok öttusázó hozzátette: természetesen az lett volna a jó, ha befejezik a lányok a versenyt, de nagyon egységesen álltak ki az igazukért, így a szervezőknek bele kellett törődniük abba, hogy idő előtt ér véget a női döntő.

A Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója szerint a férfiak versenye is veszélyben van.

"Azt ígérték, új lovakat hoznak és mindent megtesznek azért, hogy meg lehessen rendezni a férfiak egyéni számát. A sportolók viszont nem szeretnék a testi épségüket kockáztatni, csak korrekt körülmények között versenyeznének. Ők is összeültek, és megbeszélték a lehetőséget. Egyelőre úgy tűnik, hogy nem versenyeznek, de itt azért még van némi remény a folytatásra" - mondta Fábián László.

A nemzetközi sportági szövetség (UIPM) mindeközben egészen másként igyekszik tálalni a történteket, az MTI-hez is eljuttatott rövid közleményében a tikkasztó hőséggel magyarázta a verseny félbeszakítását.

"Alapvető, hogy védjük a sportolók és a lovak épségét. Mivel ezt ilyen körülmények között nem lehetett garantálni, ráadásul a sportolók maguk is jelezték aggodalmukat, véget kellett vetnünk a versenynek" - idézte az UIPM közleménye Klaus Schormann elnököt. A férfiak döntőjét az eredeti program alapján szombaton - magyar idő szerint vasárnap hajnalig - rendeznék.

Videók