Öttusa vk-döntő: nagyszerű hajrá után bronzérmes Marosi

Bronzérmet nyert Marosi Ádám az öttusázók Világkupa-sorozatának oroszországi döntőjében, Nyizsnyij Novgorodban.


 Tibolya Péter ugyancsak látványos felzárkózással ötödik lett, míg a finálé harmadik magyarja, Demeter Bence a 25. helyen végzett.

Az olimpiai bronzérmes, 2009-ben egyéni világbajnok Marosi gyenge vívással kezdett, csupán 13 győzelmet aratott, miközben 22 ellenfelétől kikapott. Az ezért a teljesítményért járó 712 ponttal a 31. helyen állt az első szám után a 36 fős mezőnyben. Ezt követően azonban nagyon összeszedte magát: előbb az ötödik legjobb idővel csapott a célba az uszodában a 200 méteres táv leküzdése után, majd hibátlan lovaglást produkált, végül pedig parádés kombinált számmal a dobogóra futott.
 
Az úszás után még csak a 25. volt, a lovaglást követően a 16., innen sikerült bronzérmet szereznie úgy, hogy a győztestől a befutónál öt, az ezüstérmestől pedig csak egy másodperccel volt lemaradva. A dobogós helyezés kiharcolásához arra volt szükség, hogy a négy lövészettel megszakított 4x800 méteres futást nagy fölénnyel megnyerje.

Marosi az idei Vk-sorozatban minden versenyen dobogóra állt, amelyen elindult. Februárban, Palm Springsben második volt, márciusban, Rio de Janeiróban győzött, majd májusban, Budapesten ezüstérmet szerzett.

Az oroszországi döntőben Tibolya is jól versenyzett: 832 pontos közepes vívással kezdte a napot, erre jött egy 27. helyet érő úszás, de aztán ő sem hibázott a lovaspályán, és a kombinált számban is az élcsoportban zárt. A lovaglást követően kilencedik volt, onnan lépett előre négy helyet.
 
Demeter Bence szintén a lövészetes futásban jeleskedett, abban a mezőny első harmadában végzett, az előző három számban azonban komoly hátrányt szedett össze a legjobbakkal szemben.
 
A fináléban az idei négy - a Palm Springs-i, a Rio de Janeiró-i, és a budapesti mellett a csengtui - Vk-fordulón elért eredmények alapján lehetett elindulni.

 

Videók