Öttusa-vb: jól lovagoltak a magyarok

Mindhárom magyar induló jól lovagolt, ennek eredményeként előrelépett vagy megerősítette pozícióját a római öttusa-világbajnokság férfi versenyének vasárnapi döntőjében.


Közülük elsőként Kasza Róbertnek kellett végigmennie a pályán, mivel két szám után a 35., azaz utolsó előtti volt. Összeszedetten, szépen lovagolt, két rontással teljesítette feladatát, ez 1160 pontot ért számára, amivel öt helyet ugrott előre.

A második 18 fős csoport negyedik lovasaként szólították Marosi Ádámot, aki elegánsan és biztos kézzel vezette végig lovát, melyet utóbb - egy akadályverése ellenére - dicsért. Később kiderült, 1180 pontjával néhány riválisát megelőzte, s a 15-ről a 10. helyre került. Kettővel utána következett az úszást követően 13. Demeter Bence, aki Kaszához hasonlóan kettőt vert, vagyis 1160-nal növelte pontjainak számát, s megőrizte pozícióját.

"Mindhárom fiú szépen és ami szintén fontos, tudatosan lovagolt, igyekezett betartani, amit megbeszéltünk" - vont mérleget Balaska Zsolt, a válogatott lovasedzője.

A mexikói Ismael Hernandez Uscangát mentő szállította el, mert leblokkoló lova fején átrepülve az egyik akadályra esett. Rajta kívül is akadt több olyan versenyző a bő élcsoportból, aki nem lehetett elégedett a teljesítményével, közéjük tartozott az orosz Alekszandr Leszun és Ilja Frolov, valamint a litván Edvinas Krungolcas.

Az állás három szám után:
1. Andrej Mojszejev (orosz) 3508 pont
2. Amro el-Geziri (egyiptomi) 3472 - 9 mp hátrány a kombinált szám rajtjánál
3. Dzsin Hva Jung (dél-koreai) 3452 - 14
4. Alekszandr Leszun (orosz) 3416 - 23
5. Nicholas Woodbridge (brit) 3388 - 30
6. Vu Dzsin Hvang (dél-koreai) 3356 - 38
...10. Marosi Ádám 3304 - 51
...13. Demeter Bence 3288 - 55
...30. Kasza Róbert 3104 - 1:41 p h.
A verseny a lövészetekkel megszakított 3000 méteres futással 18:30 és 19 óra között ér véget.

 

Videók