Öttusa Kreml Kupa: Kasza és Tibolya a moszkvai mezőnyben

Kasza Róbert és Tibolya Péter személyében két magyar résztvevője lesz a Kreml Kupának, az öttusázók meghívásos moszkvai versenyének.


 A tavaly Eb-ezüstérmes Kasza az idény jelentős részét kihagyta, mert a riói Világkupa-fordulóban kulcscsonttörést szenvedett. Emiatt nem is tudott olyan eredményeket felmutatni, melyek alapján indulhatott volna a Vk-döntőben, illetve a Kreml Kupára sem kapott eredetileg meghívást.

A hazai szövetség azonban azzal fordult az orosz szervezőkhöz, tegyék lehetővé Kasza indulását, hogy legyen versenyzési lehetősége, s a kérést a moszkvaiak teljesítették.

"Robi a hétvégi országos bajnokságot már szépen végigcsinálta, de hasznos, ha van még egy versenye az Európa-bajnokság előtt" - mondta az MTI érdeklődésére Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány.

Az eredetileg meghívottak közül Tibolya - amint azt a szakvezető hozzátette - szívesen utazik, Marosi Ádám viszont, aki nagyon eredményesen végigcsinálta a Vk-sorozatot - minden versenyen, amelyen elindult, érmet nyert -, lemondta a moszkvai részvételt.

Ugyancsak kapott meghívót a Kreml Kupára Gyenesei Leila és Földházi Zsófia is, de egyikük sem repül el az orosz fővárosba. Pálvölgyi Miklós indoklása szerint Gyenesei mostanra kicsit elfáradt, ráadásul a Nyizsnyij Novgorod-i Vk-döntőre csak több száz kilométeres kerülővel jutott el a csapat és ez élénken él az emlékezetében, Földházinak pedig a jövő héten a junior Eb-n lesz feladata, és előtte pár nappal nem érdemes versenyeznie.

A Kreml Kupán 24-24 öttusázó szerepel, szombaton a nők küzdenek az érmekért, illetve a helyezésekért, s vasárnap következnek a férfiak.

Videók