Öttusa: Demeter Bence győzött, Kovács Sarolta ezüstérmes lett

A férfiak versenyének kombinált számát három magyar kezdte az élről vasárnap este a BOK (korábbi Syma) Csarnokban, Demeter Gergely volt az első, bátyja a második, Málits István pedig a harmadik.


A magyarok közül Demeter Bence, illetve Kovács Sarolta szerepelt a legjobban, előbbi az első, utóbbi a második helyen végzett a budapesti Peridot nemzetközi fedettpályás öttusaversenyen. Dobogóra állhatott még Málits István és Zs. Tóth Anna, mindketten harmadikként zártak.
 
A férfiak versenyének kombinált számát három magyar kezdte az élről vasárnap este a BOK (korábbi Syma) Csarnokban, Demeter Gergely volt az első, bátyja a második, Málits István pedig a harmadik. Utóbbi maradt is ebben a pozícióban, míg Demeter Bence - aki korábban Málitscsal együtt a legjobb volt a vívásban - az élre állt, öccse visszacsúszott a kilencedik helyre, a francia Simon Cassé pedig a 11.-ről indulva felfutott a másodikra.
 
"Kiegyensúlyozottan teljesítettem, a vártnál jobban sikerült a verseny - értékelt Demeter Bence. - Sajnálom, hogy a testvérem nem állhatott a dobogóra. Egy kicsit emiatt keserű a szám íze, de az eredményemnek örülök. Jó évkezdés volt, remélem, ezt a formát állandósítani tudom az idény további részére."
Az első tíz közé még ötödikként Tomaschof Soma és nyolcadikként Bereczki Richárd került be a magyarok közül.
 
Kovács Sarolta, a tavalyi év világbajnoka, aki megnyerte az úszást, a lövészetből és futásból álló utolsó számnak másodikként vághatott neki, de a második lövősorozat után már a későbbi fehérorosz győztes, Irina Paraszjancova haladt az élen, s a végéig még növelte is az előnyét.
Ezzel együtt a magyar ezüstérmes örült a futóeredményének, mert mint mondta, fél perccel jobb volt, mint amit két hete egy felmérő ugyanezen a helyszínen ért el.
 
"Nagyon örülök az eredménynek, mert ha első ránézésre nem is volt erős a mezőny, azért az volt. Bár minden számban hullajtottam pontokat, a kis hibákat a Los Angeles-i világkupáig ki tudom javítani" - mondta, hozzátéve: nem neki kedvez az a szabálymódosítás, hogy az úszásban egy másodperc most már három helyett csak két pontot ér. Emiatt ugyanis legerősebb számában nem tud akkora különbséget kialakítani gyengébben úszó ellenfeleivel szemben, mint eddig.
A nőknél még két magyar fért be az első tízbe, Strobl Anita negyedik, Varga Eszter pedig tizedik lett.
 
A viadal - amelyen 13 ország 71 öttusázója indult - mindkét nem számára szombaton kezdődött és vasárnap ért véget.
 
A hazai legjobbak közül ezúttal nem versenyzett Marosi Ádám, Kasza Róbert és Tibolya Péter, illetve Földházi Zsófia. Marosi és Földházi az olimpia után a szokásosnál később kezdte el a felkészülést, Tibolyának diplomaosztója volt a hétvégén, Kasza Róbert pedig lebetegedett.
 
Eredmények:
férfiak:
1. Demeter Bence 1491 pont
2. Simon Cassé (francia) 1472
3. Málits István 1472
 
nők:
1. Irina Paraszjancova (fehérorosz) 1370 pont
2. Kovács Sarolta 1347
3. Zs. Tóth Anna 1339
 
A versenyidény a világkupa-sorozattal folytatódik. Az első forduló februárban Los Angelesben lesz, majd márciusban Kairóban, májusban Kecskeméten és a lengyelországi Drzonkówban találkoznak a sportág legjobbjai, a széria döntőjét pedig júniusban a litvániai Druskininkaiban rendezik. Az Európa-bajnokságra július közepén Minszkben kerül sor, az év fő versenyére, a világbajnokságra pedig augusztus végén Kairóban.
 

Videók