Meghirdetik a "Gondoskodás Európai Napját"

Öt éve indította útjára Gondoskodás Napja kezdeményezését az FTC és a Magyar Olimpiai Bizottság Mező Ferenc Sportbizottsága.


Öt éve indította útjára Gondoskodás Napja kezdeményezését az FTC és a Magyar Olimpiai Bizottság Mező Ferenc Sportbizottsága, a két szervezet a programot kiterjesztve meghirdeti a Gondoskodás Európai Napját.

Az FTC és a MOB Mező Ferenc Sportbizottság 2015-ben fordult először felhívással a magyar sport szereplőihez, hogy minden év július utolsó napján a hazai sportszervezetek mérjék fel, miként segíthetik egykori versenyzőiket.

"Most több európai sportegyesülettel közösen tehetünk az élsportolók civil életre történő felkészítéséért, mely nemcsak hazánkban, hanem világszerte létező probléma és megoldandó feladat. A Gondoskodás Európai Napja projekt keretein belül rendszeresen bemutatjuk olyan egykori élsportolók inspiráló történetét, akik a civil életben is sikereket értek el." - áll az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményben.

A klub a gondoskodás jegyében már tartott FTC Karrier Napot, létrehozott közös munkacsoportot az Emberi Erőforrások Minisztériumával és több kampányfilmet készített, melyben korábbi világklasszisok (Pádár Ildikó, Bácsi Péter, Hajnal Tamás és Madaras Norbert) hívják fel a figyelmet arra, hogy nem mindenki helyezkedhet el a sportban pályafutása befejeztével, cél azonban, hogy társadalmi beilleszkedésüket segítsék.



"Közös felelősségünk, hogy bajnokaink a társadalom hasznos tagjai maradjanak a visszavonulásukat követő évtizedekben is." - írja a Ferencvárosi Torna Club, amely szerint a probléma összetett és rendszerszinten kezelendő, a megoldás kizárólag összefogással és az elképzelések egyeztetésével található meg.

"Az Európai Unió Erasmus+ Sport Programjának társfinanszírozásával megvalósuló nemzetközi projekt lehetőséget teremt számunkra, hogy kezdeményezésünk mind hazai, mind európai szinten figyelmet kapjon. Legyen július 31. mostantól a Gondoskodás Európai Napja!" - zárul az FTC felhívása.

Borítókép: fradi.hu


 

Videók