Olimpiai sporttábort szerveznek gyerekeknek Tatán

Sportolhat, s az olimpiai eszmével is ismerkedhet az a 120 gyerek, akinek a Procter&Gamble cég és a Magyar Olimpiai Bizottság jóvoltából módja nyílik részt venni az idén nyáron tartandó táborozáson.


Az eseményt ismertető csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott: 10 és 17 év közötti fiatalok jutnak ahhoz a lehetőséghez, hogy a tatai edzőtáborban szakemberek vezetésével az atlétikától kezdve az úszáson, a röplabdán és a labdarúgáson át a kézilabdáig számos sportágat kipróbáljanak. 

Amint azt Jakabházyné Mező Mária főtitkár elmondta: a programot az ilyen jellegű táboroztatásban 24 éves tapasztalattal bíró Magyar Olimpiai Akadémia állította össze azt a célt tartva szem előtt, hogy a mozgás öröme mellett a gyerekek minél többet tudjanak meg az ötkarikás mozgalomról, az olimpiai eszméről, amellett személyesen találkozhassanak olimpikonokkal, kiváló magyar élversenyzőkkel is.

Az augusztus 13. és 18. közötti táborban tízen lesznek olyanok, akik a három hazai SOS Gyermekfalu lakói. Barabás Éva, az SOS Gyermekfalu nagyköveteként méltatta a kezdeményezést, amely az otthonukat vesztett fiatalokat is támogatja.

A sajtótájékoztatón szó esett arról a kilenc, kelet-közép-európai régiós országot érintő, márciusban zárult kutatás eredményeiről is, amelyet a gyermekek sportolási szokásairól végeztek. A felmérésből többek között az derült ki, hogy a megkérdezettek legnagyobb arányban a tisztességet és a fair playt tekintik a sporthoz kapcsolódó legfőbb értéknek. A válaszadók szerint a rendszeres sport növeli az önbizalmat, fejleszti a toleranciát és az együttműködésre való készséget, továbbá segíti a gyerekek közti összetartást is. A családok közösen töltött szabadidejében megjelenik a sport is; Magyarországon a legtöbb időt játékkal, biciklizéssel, sétálással töltik, a negyedik legkedveltebb időtöltés azonban a tévénézés.

Videók