Ők kilencen lettek a budapesti olimpiai pályázat nagykövetei

Kilenc nagykövete lett a 2024-es budapesti olimpiai és paralimpiai pályázatnak, a posztra felkérteket hétfőn mutatták be.


A magyar pályázat budapesti látogatóközpontjában megtartott sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a nagykövetek a továbbiakban részt vesznek a pályázat, valamint a magyarországi olimpia- és paralimpiarendezés gondolatának hazai és nemzetközi népszerűsítésében.
 
 
 
A nagykövetek: Csák János, Fellegi Tamás, Habsburg György, Christopher Mattheisen, Martonyi János, Rost Andrea, Szalay-Berzeviczy Attila, Szép Fruzsina és Zwack Sándor.
 
Csák János Magyarország korábbi londoni nagykövete, közgazdász, szociológus, 2010-ben a gazdaságban végzett munkája és társadalmi tevékenysége elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki.
 
Fellegi Tamás jogász, politológus, korábbi nemzeti fejlesztési, majd az egyes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszter.
 
Habsburg György osztrák-magyar újságíró, politikus, közéleti személyiség.
 
Christopher Mattheisen amerikai-magyar üzletember, a Magyar Telekom Nyrt. vezérigazgatója, közgazdász.
 
Martonyi János Széchenyi-díjas magyar jogtudós, diplomata, ügyvéd, egyetemi tanár, az állam- és jogtudományok kandidátusa, korábbi külügyminiszter.

Rost Andrea Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes, Prima Primissima-díjas érdemes művész, Budapest díszpolgára.
 
Szalay-Berzeviczy Attila egyetemi szakközgazdász és fotóművész, a Raiffeisen Bank International AG ügyvezető igazgatója, a Budapesti Olimpiáért Mozgalom (BOM) alapítója, a BOM a Magyar Sportért Alapítvány kuratóriumának elnöke.
 
Szép Fruzsina harmadik éve a berlini Lollapalooza fesztivál igazgatója és művészeti vezetője, korábban hat éven át a Sziget programigazgatója, bölcsész és szakirányú végzettségű kulturális menedzser, a Yourope Európai Fesztiválszövetség elnökségi tagja, címzetes főiskolai docens.
 
Zwack Sándor a legrégebbi magyar vállalkozás, a Zwack Unicum Nyrt. igazgatója.
 
Habsburg György arról beszélt, hogy a pályázat és az olimpiarendezés óriási lehetőség nemcsak Magyarországnak, hanem az egész közép-európai régiónak is.
 
„Ha jól meg van szervezve az olimpia, akkor az egész térség nagy segítséget kap"- mondta, hozzátéve: személyes tapasztalatai alapján úgy látja, hogy az előkészítés kiváló.
 
Christopher Mattheisen, a Telekom Nyrt. vezérigazgatója szerint Budapesten és Magyarországon minden lehetőség adott az olimpia lebonyolításához, "nagyot kell álmodni, és hinni kell benne. Senki ne várja, hogy ez egy 2-3 év alatt megtérülő befektetés, ebben a kérdésben 20-30 éves távlatokban kell gondolkodni" - hangsúlyozta.
 
A sajtótájékoztatón mutatták be a Budapest 2024 által elkészített új imázsfilmet, amely a készítők közlése szerint olyan értékeket ismertet, melyek meghatározzák a fővárosiak életét: a budapestieket összekötik a sikereik, a küzdelmeik, a sport iránti elkötelezettségük, és az élet szeretete.
 
A 2024-es olimpia rendezési jogáért Budapest mellett Los Angeles és Párizs verseng, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság jövő szeptemberben, Limában dönt a házigazdáról.

Videók