Nem sikerült a 8 közé jutás a Budaörsnek

A Budaörs a 3. helyen végzett a csoportjában a női asztalitenisz Bajnokok Ligájában. Ezzel eldőlt, hogy a magyar cspat nem lesz ott a negyeddöntőben.


A Budaörs 3-0-ra kikapott pénteken a vendég Metz együttesétől, így nem jutott be a negyeddöntőbe a női asztalitenisz Bajnokok Ligájában.

Mivel a C csoport harmadik tagjától, a címvédő lengyel Tarnobrzegtől a magyar, valamint az előző idényben negyeddöntős francia csapat is kikapott "oda-vissza", az egymás elleni párharcuk döntött a második továbbjutó hely sorsáról. Az első, franciaországi meccset a házigazdák nyerték 3-1-re, azaz ezúttal a Budaörsnek is legalább ilyen arányban kellett volna győznie.

Ehhez képest mindjárt az első összecsapás után hátrányba kerültek a magyarok, miután a világranglistán 71. Pergel Szandra négy szettben alulmaradt Carole Grundisch-sal szemben, aki ugyan jelenleg csupán a 440., de korábban volt 68. is a nemzetközi szövetség rangsorában.

A második találkozón aztán végképp elszálltak a magyar remények, mert a zentai születésű Surján Szabina (131.) ugyancsak négy játszmában kikapott a román Daniela Dodean-Monteirótól (133.).

Francia szempontból az i-re a pontot az ugyancsak román Adina Diaconu (130.) tette fel, aki a már tét nélküli harmadik meccsen szettvesztés nélkül diadalmaskodott Nagyváradi Mercédesz (287.) felett.
A Budaörs így harmadik helyezettként átkerül az ETTU Kupa utódjának számító Európa Kupába, ahol a legjobb nyolc között kapcsolódik be a küzdelmekbe.

Eredmény, C csoport:
SH-ITB Budaörsi 2i SC - TT Metz (francia) 0-3

Pergel Szandra-Carole Grundisch 1-3 (-6, -4, 12, -9)
Surján Szabina - Daniela Dodean-Monteiro 1-3 (-8, 12, -9, -7)
Nagyváradi Mercédesz-Adina Diaconu 0-3 (-7, -9, -9)

A csoport végeredménye:
1. Tarnobrzeg 8 pont
2. Metz 6,
3. Budaörs 4

A győzelemért 2, a vereségért 1 pont járt.
A hármas csoportból az első két együttes jutott tovább a kieséses szakaszba.

Borítókép: moatsz.hu

Videók