Nem bírt kínai ellenfelével a Szudi, Pergel duó

A selejtezőkből érkező talán legnehezebb ellenfelet kapták.


A jövő héten kezdődő minszki Európa Játékokra készülő Szudi Ádám, Pergel Szandra vegyes páros kikapott a nyolcaddöntőt jelentő első fordulóban az asztaliteniszezők szapporói, kiemelt kategóriás World Tour-versenyén.

A magyar kettős hatodik kiemeltként a főtáblán kezdett, de a selejtezőből érkezők közül talán a legnehezebb ellenfelet kapta: a kínai Fan Csen-tung vezeti a férfiak egyéni világranglistáját, míg honfitársa, Ting Ning két helyet visszacsúszva jelenleg "csak" a harmadik a nőknél.
 
A két klasszis játékos duója az áprilisi, budapesti világbajnokságon bronzérmet szerzett ebben a számban, s pénteken is igazolta a papírformát, mert bár a magyarok bravúrral megnyerték a második játszmát, a vége 3-1-es kínai győzelem lett.
 
A nyolc közé kizárólag ázsiai párosok jutottak be.
 
Egyesben a selejtezőben búcsúzott a két magyar játékos.
 
Eredmény (a nemzetközi szövetség honlapja alapján):
vegyes páros, 1. forduló (a 8 közé jutásért):
Fan Csen-tung, Ting Ning (kínai)-Szudi Ádám, Pergel Szandra 3-1 (4, -8, 7, 4)
 

Videók