Mocsai Lajost választották a TF rektorjelöltjének

A Testnevelési Egyetem szenátusa Mocsai Lajost választotta az intézmény rektorjelöltjének, a pályázatát méltónak találta a posztra.


Mocsai Lajos, aki 1978 óta tanít az intézményben, és nevéhez több tucat tudományos cikk és tanulmány fűződik, december 17-től töltheti be hivatalosan a posztot. A jelöltet Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere terjeszti fel rektornak. A megbízást Áder János köztársasági elnök adja majd át Mocsainak, aki Csende Zsolttal szemben nyerte el a jelölést.

Mocsai és Csende egyenként húszperces prezentáció keretén belül mutatta be pályázatát, ezt követően a szenátus tagjainak és a meghívott vendégeknek ugyanennyi idejük volt arra, hogy kérdéseket tegyenek fel. Az egyetem dolgozói és hallgatói - több százan - az intézményen belül elhelyezett kivetítőkön követték figyelemmel a jelöltek meghallgatását. A rektori jelöltség elnyeréséhez a szenátus többségi szavazataira volt szükség.

Mocsai Lajos 36 éve áll a sporttudományok szolgálatában, edzői sikereinek eléréséhez többek között a sporttudományok terén szerzett tapasztalatait hasznosította. A 2007 óta a TF egyetemi docenseként is dolgozó szakember számos hazai és nemzetközi konferencia visszatérő előadója, valamint a sporttudományok területén több kutatási program résztvevője.  Mocsai Lajos négy olimpián, valamint 11 világ- és Európa-bajnokságon vett részt a férfi és a női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányaként. Németországban 2010-ben az Évszázad edzőjévé választották, 1989 és 1998 között a Német Kézilabda Szövetség edzőképző kurzusain vezető tanárként tartott számos előadást.

Videók