Megvan az atlétikai világszövetség új elnöke

A brit Sebastian Coe-t választották meg Pekingben a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) elnökének négy évre.


Az 1500 és a 800 méteres síkfutás korábbi világrekordere, a kétszeres olimpiai aranyérmes, a magyar szövetség által is támogatott, 58 éves Sebastian Coe 115 szavazatot kapott. Vetélytársára, a rúdugrás 35-szörös világcsúcstartójára, a szintén olimpiai bajnok ukrán Szerhij Bubkára 92-en voksoltak.

Coe elődje, a szenegáli Lamine Diack - aki 16 évig állt a szervezet élén - nehéz örökséget hagy utódjára. A szombaton kezdődő pekingi világbajnokságot megelőző elnökválasztásra ugyanis doppingbotrányok árnyékában került sor: a német ARD és a brit The Sunday Times a hónap elején hozta nyilvánosságra, hogy több mint 5000 atléta 12 ezernél is több teszteredményét kapták meg és közülük több mint 800 versenyzőnek volt legalább egy abnormális értéket mutató eredménye. Ebben az időszakban kiemelt versenyen 146 érmet, köztük 55 aranyat nyertek olyanok, akik gyanúra okot adó mintát szolgáltattak.

Coe és Bubka egyaránt reformokat ígért, a doppingellenes harcban mindketten kemény fellépést és zéró toleranciát hirdettek, és egyetértettek abban is, hogy át kell alakítani a versenyrendszert, vissza kell szerezni az atlétika presztízsét.

A frissen megválasztott elnök elmondta: gyermekeinek megszületése után ez élete második legemlékezetesebb pillanata. Hozzátette: mindenkivel szeretne együttműködni. "Azért harcolok, hogy a sportágamat a lehető legerősebbé tegyük. De soha sem egyedül szeretnék tenni ezért, hanem mindig együtt veletek, a barátaimmal. A ti harcotok az én harcom is" - szólt a közgyűlés tagjaihoz Coe.

A választáson alulmaradt Bubka hangsúlyozta: így is boldog ember, mert szereti az atlétikát. "Tudom, a sportág egyre növekszik és erősebb lesz. A jövőben is szolgálni fogom. Ez az életem" - fogalmazott Bubka.

A leköszönő Diack annyit jegyzett meg, hogy az "őszülő hajú generáció megtette, amit tudott, most már a fekete hajúak generációja következik."

Gyulai Márton - akit áprilisban az Európai Atlétikai Szövetség (EAA) tanácsába választottak - az MTI-nek elmondta: a nap legfontosabb kérdése az elnökválasztás volt, és ebben a magyarok által támogatott Coe lett a befutó. "A sportágnak ez volt a legjobb választás. Az is nagyszerű magyar siker, hogy Horváth Kriszta, az egyik legjobb nemzetközi célfotóbíró bekerült a technikai bizottságba" - tette hozzá Gyulai Istvánnak, az IAAF volt főtitkárának kisebbik fia.

A 27 tagú tanácsba az elnök Coe mellett a négy alelnök, a katari Dalan al-Hamad, a kameruni Hamad Kalkaba, a kubai Alberto Juantorena Danger és Bubka, kincstárnokként a spanyol Jose Maria Odriozola került be négy évre. Ezen kívül a hat földrész egy-egy képviselője mellett 15 egyéni hely is szabad volt azzal a feltétellel, hogy itt minimum hat nőnek kell helyet kapnia. Így Gyulai a kilenc egyéni hely egyikére pályázhatott.

Az IAAF eddigi elnökei:
1912-1946 Sigfrid Edström (svéd)
1946-1976 Lord Burghley (brit)
1976-1981 Adriaan Paulen (holland)
1981-1999 Primo Nebiolo (olasz)
1999-2015 Lamine Diack (szenegáli)

Videók