Megmondta a szövetség elnöke, hány érmet vár az erőemelő Eb-n

Azt is, kit vár a dobogó tetejére.


Huszonnégy országból háromszáz versenyzőt várnak a szervezők Győrbe, a Masters RAW erőemelő Európa-bajnokságra, amelyet keddtől vasárnapig bonyolítanak le az Olimpiai Sportparkban - hangzott el az esemény hétfői sajtótájékoztatóján.

 
A 40 év felettiek kotninensbajnokságán 22 hazai sportoló indul, közülük többen éremre is esélyesek - mondta el Rónaszéki András, a Magyar Erőemelő Szövetség elnöke az MTI-nek, hozzátéve, hogy a kontinensviadalt a hagyományos három fogásnemben, guggolásban, fekvenyomásban és felhúzásban rendezik meg.
 
"A magam részéről nyolc éremre számítok, közte négy aranyra" - jelentette ki a szövetség 1996 óta hivatalban levő elnöke, aki Fábri Jánost, Petróczki Magdolnát, Fekete Miklóst és Lombosi Melindát várja a dobogó tetejére. A 83 kilogrammos Fábri hatszoros világ-, s tizenkétszeres Európa-bajnok, az 52 kg-ban szereplő Petróczki két ízben volt már a kontinens legjobbja, a 93 kilós Fekete is nyert már Eb-t, Lombosi pedig fekvenyomásban Európa-csúcsot tart a plusz 84 kg-ban.
 
Győr korábban kétszer volt már házigazdája erőemelők világversenyének: 1997-ben világbajnokságnak, 1999-ben pedig az önállóan is létező fogásnem, a fekvenyomás Európa-bajnokságának adott otthont.

Videók