Második lett a Gyémánt Ligában Márton Anita

Az olimpiai bronzérmes súlylökő Márton Anita harmadik lett az atlétikai Gyémánt Liga brüsszeli viadalán, a pontversenyt pedig második helyen zárta.


A rangos nemzetközi sorozat honlapja szerint a békéscsabai sportoló 19,11 méteres eredményt ért el csütörtökön. A Rio de Janeiró-i olimpián 19,87 méteres országos csúccsal lett harmadik, azóta Lausanne-ban, Berlinben és Budapesten is versenyzett, de csak most tudott ismét 19 méter fölé jutni.

Bár az amerikai Michelle Carter győzött Brüsszelben, Márton harmadik helye azt jelenti, hogy az összesített pontversenyben megőrizte második helyét. Az új-zélandi Valerie Adams ötödik alkalommal végzett az élen – ezért 40 ezer dollárt kapott –, Carter pedig harmadik lett.

Mivel minden versenyen díjazták az első nyolc helyezettet, a magyar atléta ezúttal 4 ezer dollárral, az idei sorozatban összesen pedig 29 ezerrel gazdagodott a pénzdíjakból.

A többi versenyszámot pénteken rendezik. A magyar színeket a diszkoszvető Kővágó Zoltán, illetve a 110 méteres gátfutásban induló Baji Balázs képviseli a Gyémánt Liga idei utolsó állomásán.

Atlétika, Gyémánt Liga
Női súlylökés

1. Michelle Carter (Egyesült Államok) 19,98 méter
2. Valerie Adams (Új-zéland) 19,57
3. Márton Anita 19,11

A pontverseny végeredménye:
1. Adams 58 pont
2. Márton 33
3. Carter 32

Videók