Hatalmas fordulat: már a Japánok is a halasztás mellett vannak

A Japán Olimpiai Bizottság felszólítja a NOB-ot az ötkarikás játékok elhalasztására.


A Japán Olimpiai Bizottság végrehajtó testületének egyik tagja nyilvánosan lemondott a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban lévő tisztségéről, mivel véleménye szerint ideje elhalasztani a 2020-as Tokiói Olimpiát.

Kaori Yamaguchi a Nikkeinek azt mondta, a NOB "veszélyezteti a sportolókat" azzal, hogy felszólítja őket, a szokásos módon folytassák az edzéseiket, és a koronavírus-járvány ellenére készüljenek úgy, hogy az eredeti időpontban lesz majd az Olimpia.

Yamaguchi, aki a bizottság végrehajtó testületének egyik tagja, hozzátette, hogy a március 27-i ülésen a Japán Olimpiai Bizottság többi tagját is szeretné meggyőzni álláspontjáról.

"Eltérően más sporteseményektől, az olimpia az ideál szimbóluma, egy olyan sportesemény, ami világbékét teremt " - mondta a japán újságnak.

"Nincs értelme megtartanunk az olimpiát, ha az emberek nem élvezhetik azt" - tette hozzá.

A Tokiói játékok várhatóan július 24-én kezdődnek.

A Nemzetközi Olimpiai Mozgalom tagjai közül legutóbb Yamaguchi volt az aki azt mondta, hogy az olimpiai játékokat el kell halasztani a koronavírus miatt, amely világszerte már több mint 190 000 embert fertőzött meg. Többek között a Japán Olimpiai Bizottság alelnökét, Kozo Tashimát is.

Sport365.hu - Ha nem lesz halasztás, akkor az olimpia veszít a fontosságából."

A Szlovén Olimpiai Bizottság elnöke szerint a koronavírus-járvány miatt a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) el kellene halasztania a nyári tokiói ötkarikás játékokat. "A nyári játékok nem tarthatók meg júliusban az olimpia szellemiségével összhangban" - fogalmazott Bogdan Gabrovec. Kiemelte: más szempontok mellett például azért tartja indokoltnak a későbbi rendezést, mert a sportolók számára nem egyenlőek a felkészülési lehetőségek a világjárvány hatására.

A jelenlegi és az egykori sportolók az utóbbi napokban egyre jobban felemelték a hangjukat, a kérdést illetően. A NOB-nak még nem ismerte el, hogy rendelkezik-e vészhelyzeti tervvel, sok sportolót cserben hagyva ezzel.  Mások aggályaikat fejezték ki azzal kapcsolatosan, hogy milyen szinten tudják fenntartani a formájukat, figyelembe véve azt, hogy a karantén miatt, nem tartozkódhatnak egyszerre az edzőtermekben és sportpályákon.

Sport365.hu - Kulcsár Krisztián az eredeti időpontra szavaz

Négy hónappal a tokiói olimpia rajtja előtt Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz (NOB) hasonlóan az ötkarikás játékok eredeti időpontban történő megtartását támogatja. A korábbi párbajtőröző a Kossuth Rádió Sportvilág című műsorában azt mondta: akkor is ezt az álláspontot képviselné, ha még sportolna.

Forrás: USAToday

Borítókép: Kiyoshi Ota/Bloomberg via Getty Images

Videók