Magyarország újra felkerült az asztalitenisz térképére

Elégedettek a szervezők, Magyarország ismét bizonyított.


Óriási siker volt az Asztalitenisz Világbajnokság Budapesten.
 
 
Most pedig a szakma értékelte a rendezvényt.
 
- Magyarország ismét bizonyított mint rendező ország - jelentette ki Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a vasárnap zárult budapesti asztalitenisz-világbajnokságot értékelve.
"Nagyon örülök, hogy ismét olyan világeseményt rendeztünk, amellyel mindenki maradéktalanul elégedett lehet. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ez volt minden idők egyik legjobb asztalitenisz-világbajnoksága." - mondta a politikus.
Hangsúlyozta: a versenyről mind a sportolóktól, mind a sportvezetőktől csak pozitív és megerősítő visszajelzések érkeztek. 
 
Fotó: VCGVCG via Getty Images
 
Szabó Tünde kiemelte, hogy az asztalitenisz világszerte az egyik legnépszerűbb sportág, a versenyzők pedig nemcsak eredményeikkel vívnak ki elismerést, hanem példaképek is.
"Egy ilyen remek hangulatú világverseny sokat jelent a sportág hazai utánpótlása szempontjából is. Reméljük, egyre többen veszik kezükbe az ütőt és indulnak el egy olyan úton, amelyből az egészségük mellett a hazai asztalitenisz is profitál." - fogalmazott.
 
Fotó: offmedia.hu
 
"A nézettségi mutatók is önmagukért beszélnek, világszerte több mint 500 milliónyian követhették az eseményt a televízió képernyők előtt, a döntők egészen kiváló hangulatú napjaira pedig minden jegy elkelt, így teljes teltház előtt zajlottak az összecsapások a Hungexpón" - mondta az államtitkár, hozzátéve, hogy a  szervezők is elégedettek a nyolcnapos eseménnyel, s erre minden okuk meg is lehet, ugyanis mindent sikerült az eltervezettek szerint megvalósítani.
 
Fotó: Sven Hoppepicture alliance via Getty Images
 
"Ahogy a nemzetközi szövetség, az ITTF elnöke, Thomas Weikert úr fogalmazott, Magyarország újra felkerült az asztalitenisz térképére, és ez mindenképpen egy olyan eredmény, amelyre joggal lehetünk büszkék." - jelentette ki Szabó Tünde.

A Magyar Asztalitenisz Szövetség és a Nemzeti Sportügynökség szervezésében Budapest 1950 után adhatott ismét otthont a sportág világbajnokságának, amelyen 143 ország közel 600 játékosa indult. 

Videók