Légpuskában magyar győzelmek Belgrádban

Légpuskában a férfiaknál és a nőknél is magyar győzelem született vasárnap a rangos, 12 nemzet legjobbjait felvonultató Belgrad Trophy elnevezésű nemzetközi légfegyveres versenyen.


A viadal honlapja szerint Sidi, a 10 méteres szám többszörös Európa-bajnoka, illetve 2010-es világbajnoki ezüstérmese egy nappal korábbi teljesítményét megismételve ismét csupán egyetlen kilencest "vétett" (599 kör) a 60 lövéses alapversenyben, így első helyen várhatta a finálét. Ott szintén remekelt, 104,2 körös eredményével végül 703,2 körrel zárta versenyt, s nagy fölénnyel, több mint három körös előnnyel győzte le a második szlovén Nemanja Miroslavjevet (699,9 kör). A harmadik helyen a szombaton a juniorok között első Kapás István végzett (698,1 kör).   

A női puskásoknál Veres Kata szintén az alapversenyben elért kiemelkedő eredményével alapozta meg sikerét, ugyanis a 40 lövést 399 körrel zárta, s közvetlen riválisait két körrel megelőzve kezdhette a döntőt. A fináléban 102,9 kört lőtt, s végül biztosan tartotta meg első helyét (501,9 kör). Ebben a számban Karmacsi Ildikó (498,4 kör) képviselte még a magyar színeket a nyolcas fináléban, melynek végén az ötödik helyen zárt.   

Vasárnap még a női pisztolyosoknál volt magyar döntős: a csapatban idén Európa-bajnoki ezüstérmes Nemes Adrienn (478,1 kör) hatodik lett.

Videók