Közel száz versenyző a szombati nemzetközi rg-versenyen

Nyolc ország közel száz versenyzője, köztük világ- és Európa-bajnokok vesznek részt a szombaton Budapesten sorra kerülő III. Nemzetközi KFK Grácia ritmikus gimnasztika kupán.


A szervező KFK Grácia sportegyesület tájékoztatása szerint a hazai tornászokon kívül a sportág fellegvárának tekintett Oroszországból közel hatvanan érkeznek, rajtuk kívül Azerbajdzsánból, Csehországból, Szlovákiából, Izraelből, Belgiumból és Dél-Koreából is neveztek versenyzők a Pestszentlőrinci Sportkastélyban 10 órakor kezdődő eseményre.

Az oroszok közül két világbajnok, Darija Dmitrijeva és Jana Lukonina, az ifjúsági olimpiai bajnok Alekszandra Merkulova, valamint a vb-bronzérmes Anna Gurbanova és az Európa-bajnok Alija Garajeva is részt vesz a versenyen. A magyar rg-sek közül a szeptemberi vb-n már az olimpiai indulásért küzdő, többszörös magyar bajnok Vass Dóra, illetve az első felnőtt világversenyére készülő Szalóki Violetta gyakorlatait nézhetik majd meg az érdeklődők.

A 75 egyéni induló mellett a magyar, az orosz, az izraeli és az osztrák együttes kéziszer-válogatott előadását is láthatja a közönség.

Forrás: MTI

Videók