"Kisgyerekként álmodni sem mertem ilyen sikerekről. Ez egy szép hosszú evezős túra volt"

Visszavonul a csehek kétszeres olimpiai ezüstérmes Ondrej Synek.


Bejelentette visszavonulását Ondrej Synek, a csehek kétszeres olimpiai ezüstérmes, ötszörös világbajnok evezőse.

A 38 éves sportoló leginkább egypárban aratta a sikereit, világbajnoki címei mellett ötszörös Európa-bajnoknak is mondhatja magát.

Az idei, tokiói olimpián egészségi okokból már nem vett részt, de 2008-ban, Pekingben és 2012-ben, Londonban második lett a játékokon, majd öt éve, Rio de Janeiróban harmadikként zárt.

A civil foglalkozását tekintve aranyműves, közel két méter magas Synek pályafutását lezárva úgy fogalmazott:

"Kisgyerekként álmodni sem mertem ilyen sikerekről. Ez egy szép hosszú evezős-túra volt".

Borítókép: Facebook.com/ Ondrej Synek 

Videók