Két sportág, három győzelem – ez Bordás Dorina hétvégi termése

Nem aprózta el.


Bordás Dorina mozgalmas hétvégén van túl, előbb Kiskunfélegyházán nyert meg egy erőemelő versenyt, majd másnap a CESA Kamionhúzó Ligájának harmadik fordulójában sem talált legyőzőre.

Kihívásokban és eredményekben gazdag hétvégén van túl Bordás Dorina. A 22 éves sportoló a Magyar Professzionális Erőemelő Liga kiskunfélegyházi Nyárindító Kupáján zárt eredményesen, a -75 kilogrammos kategóriában aranyérmes lett a juniorok között, emellett pedig korosztályában az abszolút első helyet is megszerezte.

„Az elmúlt hónapokban nagyon megnyomtam az edzéseket, sikerült hat kilót leadnom, 72,5 kg-mal mérlegeltem. Az volt a célom, hogy ezzel a viszonylag könnyebb testsúllyal 160 kg-ot húzzak fel. A 150 kg-os kezdés sikeres volt, utána a 160 is viszonylag könnyedén meglett, aminek nagyon örültem. A harmadik fogásra kértem 165 kg-ot, ez viszont nem jött össze. A célom az, hogy a nyári versenyek alkalmával sikerüljön a 165 kg is” – értékelt a Prémium Média & Sport Management Zrt. érdeklődésére Bordás Dorina, aki másnap a CESA (Közép-Európai Erősember-szervezet) Kamionhúzó Ligájának 3. állomásán vett részt, s elképesztően szoros csatában utasított mindenkit maga mögé a + 70 kilogrammos kategóriában.

„Az első három helyezett között nem alakult ki egy másodpercnél nagyobb különbség egyik versenyszámban sem. Annyiból szerencsém volt, hogy én voltam az utolsó előtti versenyző, tudtam, hogy mik azok a számok, amiket a többiek produkáltak. Elfáradtam, sok erő nem maradt se a karomban, se a lábamban” – árulta el a Prémium Média & Sport Management Zrt. által támogatott sportoló.

Dorina januárban a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) műszaki menedzserként diplomázott, így elég sok ideje felszabadult. Rá is feküdt az edzésekre.

„Az utóbbi időben egy héten legalább nyolc edzésem volt, egy-egy pihenőnap után minden másnap mentem a konditerembe reggel és este. Június elsejétől Budapesten fogok dolgozni projektmenedzserként, de így is szeretném tartani a heti négy edzést” – tekintett előre Dorina, aki a kamionhúzásra nem készül speciálisan, szerinte ehhez jó alapot ad az edzőtermi edzés.

„A Kamionhúzó Liga további versenyein mindenképp részt szeretnék venni, és nem titkolt célom, hogy az összetettben első legyek. Nyár végén indul a Strongwoman-sorozat, illetve erőemelésben is lesznek versenyek, amelyeken szeretném megmérettetni magam, úgyhogy egy igencsak sűrű időszak áll előttem” – zárta szavait.

Borítókép és képek és forrás: Prémium Média & Sport Management Zrt.

Videók