Kerékpárverseny a visegrádi együttműködés népszerűsítésére

Péntek délután elrajtolt az első V4 Kerékpárverseny Budapestről, amelynek célja a húszéves múltra visszatekintő visegrádi együttműködés népszerűsítése.


Az 533 kilométer hosszú verseny résztvevőit a szombati célba érkezéskor, Krakkóban a visegrádi országok külügyminiszterei - köztük Martonyi János - köszöntik, míg az indulókat a rajt előtt Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára, Beata Stelmach a lengyel Külügyminisztérium helyettes államtitkára üdvözölte - tudatta közleményében Kaleta Gábor.

Tájékoztatása szerint Prőhle Gergely arra hívta fel a figyelmet, hogy a V4-ek együttműködése nem állhat csupán az államfők formális találkozóiból, a valódi közösség és közös tudat csak alulról építkező kezdeményezések sokaságából fejlődhet ki.

Napjainkban Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és Csehország egymást támogatva azon dolgozik, hogy tovább erősítse az országainkat összekötő szálakat - hangsúlyozta Beata Stelmach, aki rámutatott arra is, hogy Magyarország június végén veszi át a visegrádi négyek elnökségét Lengyelországtól.

A százezer eurós összdíjazású nemzetközi verseny résztvevői négy ellenőrző pont beiktatásával Szlovákián valamint Csehországon keresztül érkeznek meg a lengyelországi Krakkóba. A megmérettetésre tíz magyar csoport nevezett be, köztük a külügyi tárca munkatársai is próbára teszik magukat.

Videók