Kerékpár: a Román Körversenyen nyomul tovább a magyar profi csapat

Hazánk egyetlen kontinentális kerékpárcsapata, az Utensilnord Ora24.eu Románia felé veszi az irány, ahol először a Román Körversenyen, majd az idén már 2.1-es besorolással büszkélkedő Szebeni Körversenyen áll rajthoz.


A vasárnap, azaz június 30.-án kezdődő immáron jubileumi 50. alkalommal kiírt Román Körverseny 1934. augusztus 8-án, egy forró kánikulai napon vette kezdetét.

Most mintegy 80 év elteltével új utakon új kihívásokkal vágnak neki a kerekesek a megmérettetésnek, hogy eldöntsék ki is a legjobb közöttük.

A királyetapot keresve elég nehéz dolgunk van, talán a második vagy a negyedik szakasz közül lehet választanunk. Előbbin négy még utóbbin három kategorizált emelkedő nehezíti a mezőny dolgát.

A viadalon előzetesen 18 gárda közel 130 kerekese áll majd rajthoz – 4 kontinentális, 12 nemzeti klub és 2 válogatott.

Az Utensilnord Ora24.eu csapata Stubán Ferenc vezetésével a Cador Rida, Dér Zsolt, Kenyeres Ábel, Kusztor Péter, Lovassy Krisztián, Palotai Péter és Simon Péter alkotta hetesfogattal utazik.

KERÉKPÁR
Román Körverseny:
Szakaszok:

Prológ (vasárnap, június 30.): csapat időfutam Margittán (16 km)
1. szakasz (hétfő, július 1.): Margitta–Nagykároly–Szatmárnémeti–Nagybánya (168 km).
2. szakasz (kedd, július 2.): Szászrégen–Szováta–Székelyudvarhely–Csíkszereda (140 km).
3. szakasz (szerda, július 3.): Békás–Piatra Neamţ–Târgu Frumos–Botoşani (198 km).
4. szakasz (csütörtök, július 4.): Botoşani–Tg. Frumos–Iaşi–Vaslui (189 km).
5. szakasz (péntek, július 5.): Vaslui–Bârlad–Tecuci–Galaţi (188 km).
6. szakasz (szombat, július 6.): Buzău–Urziceni–Bucureşti (134 km).

 

Kontinentális csapatok:

Kolls Cycling (Ukr), SP Tableware (Gre), Tusnad (Rou) és Utensilnord Ora24.eu (Hun)

Nemzeti klubok:

Brisaspor (Tur), CS Dynamo Mayicon (Rou), CS Petrolul Ploiesti (Rou), Hemus 1896 (Bul), Metalc (Srb), Krostitzer Univega (Ger), Team Friulli (Ita), RPM Ecuador (Ecu), Ruiter Dekappelen (Ned), Start Trigon (Arg), Vini Fantini Dilettanti (Ita) és Wilton Care (Ned)

Nemzeti válogatottak:

Moldova és Románia

Videók