Jegyek vannak, választás nincs!

Augusztusban indul el a jegyértékesítés második köre a jövő évi tokiói olimpiára. A tervek szerint továbbra is sorsolás dönt arról melyik eseményre kapnak jegyet a rajongók.


Augusztusban lehet ismét jegyet igényelni a jövő nyári tokiói olimpiára.
 
A szervezőkhöz közel álló forrás szerint rengetegen csalódtak az első körben, ugyanis az igénylés sokszor technikai nehézségbe ütközött, ráadásul sokan vagy nem kaptak jegyet a sorsoláson, vagy nem arra az eseményre, amire szerettek volna.
A tervek szerint ősszel, a harmadik szakaszban épp ezért már nem sorsolni fogják a belépőket, hanem gyorsasági alapon lehet megvásárolni őket. Az ezután is megmaradó tiketteket jövő tavasszal személyesen lehet megvásárolni.
 
Az olimpiai láng már úton, a jegyértékesítés második köre is elindult.
(Photo by Christopher Jue/Getty Images)
 
Az első, csak a japánok számára meghirdetett körben 7,5 millió jegyigény érkezett, a honlapot összesen 24,25 millióan látogatták meg májusban. A belépőket június 20-án sorsolták ki.
A jövő évi olimpiát július 24. és augusztus 9. között rendezik a japán fővárosban, a játékokra a szervezők becslése szerint körülbelül 7,8 millió jegyet értékesíthetnek.
 
Bélyegkép: Wolfgang Kumm/picture alliance via Getty Images
 
 
 

Videók