Japán szigoríthatja a korlátozásokat

Bizonyos országok sportolóira az olimpiai játékok ideje alatt nagyobb figyelem fog fordulni.


A japán hatóságok szigorúbb korlátozásokat terveznek bevezetni bizonyos országok sportolóira az olimpiai játékok ideje alatt - jelentette be hétfőn Jamasita Jaszuhiro, a Japán Olimpiai Bizottság (JOC) elnöke sajtótájékoztatón a külföldi újságírók tokiói klubjában.

"Úgy gondolom, hogy nem lesz megértő a japán közvélemény, ha nem vezetünk be szigorúbb korlátozásokat, például háromnapos szigorú karantént bizonyos országok, köztük India sportolói számára" - mondta. Jamasita ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az országba érkező sportolók még szigorú karantén és felügyelet mellett is a lehető legteljesebben edzhetnek. A JOC vezetője egyúttal bizakodásának adott hangot, hogy az olimpián részt vevő versenyzők készek elfogadni minden korlátozást, még azokat is, amelyek "kívülről hihetetlennek tűnhetnek".

Vasárnap a Jomiuri Sinbun írt arról, hogy a japán kormány hat ország olimpiai csapatainak esetében szigorítja a beutazási feltételeket a koronavírus fertőzőbb, delta variánsának ottani terjedése miatt. A japán lap beszámolója szerint az intézkedések India, Pakisztán, Nepál, Srí Lanka, a Maldív-szigetek és Afganisztán küldöttségét érintik. A csütörtökön érvénybe lépő előírás értelmében a hat ország Tokióba készülő olimpikonjait egy héten keresztül minden nap tesztelni kell, mielőtt Japánba indulnának, hogy fertőzöttek-e a vírus új változatával. Emellett ebben az időszakban, valamint Japánba érkezésük után három napig - az edzőket és a csapattársakat kivéve - a sportolóknak tilos kapcsolatba lépniük bárkivel.

Az eredendően Indiában azonosított delta vírustörzs több mint 85 országban van jelen az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint.

Borítókép: olimpia.hu

Videók