Ittasan száguldozott Michael Phelps, majd elnézést kért

Ittas vezetésért miatt rövid időre őrizetbe vették Michael Phelps 18-szoros olimpiai bajnok amerikai úszót Baltimore-ban.


A sztár helyi idő szerint kedd hajnalban gyorsan hajtott és szabálytalanul váltott sávot egy alagútban fehér színű Land Roverjével. Azon az útszakaszon a megengedett sebesség 45 mérföld (közel 72 kilométer) óránként, Phelps ezzel szemben 84-gyel (135 kilométer/óra) hajtott a traffipax adatai alapján. A rendőrség beszámolója szerint Phelps együttműködő volt az eljárás során, a jegyzőkönyv felvétele után pedig elengedték.

Phelps a 2012-es londoni ötkarikás játékokat követően visszavonult, ám tavasszal visszatért, két számban, 100 méter pillangón és 200 méter vegyesen bekerült a jövő évi világbajnoki csapatba. Ezenkívül kacérkodik a riói olimpiai indulással is.

Az úszó három olimpián szerzett 22 érmével a nyári játékok történetének legeredményesebb sportolója, 39-szeres világcsúcstartó, 26-szoros világbajnok és egy aranyat rövidpályás vb-n is nyert.

Phelps az eset után közleményben jelezte: minden tettéért viselnie kell a következményeket, mélyen sajnálja, hogy rossz példával járt elő, és szeretne bocsánatot kérni azoktól, akiknek szomorúságot okozott.

Videók