Ittas vezetésen érték a világbajnok magyar sportolót

Hivatalos katonaként ügyészségi eljárás indul ellene.


A február 11-i hétvégén közúti ellenőrzésre megállították a rendőrök Marosi Ádám ötszörös világbajnok, olimpiai bronzérmes öttusázó – valamint egy mellette utazó hölgy – gépjárművét.  A járőrök megszondáztatták az autó volánjánál ülő sportolót, és kiderült, hogy alkoholt fogyasztott. Nem is keveset. Lapunk úgy értesült, véralkoholszintje olyan magas volt, hogy a rendőrök további intézkedésre előállították, jogosítványát pedig bevonták. Marosit később elengedték.
 
Hogy az ezen a héten az Egyesült Államokban zajló Világkupára az eset miatt nem utazott-e el, azt nem tudni, mindenesetre Bretz Gyula, az öttusaszövetség elnöke elmondta, nem hallott az ügyről, továbbá leszögezte: 
– Ádám az olimpia után túl sokat pihent, még nem került megfelelő formába, de a márciusi, egyiptomi Világkupán már ott lesz.
 
Édesanyja, Éva még kategorikusabban cáfolt: – Ez képtelenség. Az én fiam rendes katonatiszt és él­sportoló. Sosem ülne autóba ittasan – fogalmazott a Borsnak Marosi Ádám anyukája, aki rajongva szereti a fiát, így elképzelhető, hogy a Rióban tizenkettedikként zárt öttusázó nem mondta el neki a dolgot, nem akart csalódást okozni.
 
Nyolc magyar áll rajthoz az öttusa világkupán " EGYÉB SPORTOK › Friss hírek
Merthogy Ádámtól a jogsiját igenis elvették. Minthogy civilben katona (azt vallja magáról, elsősorban katona, aztán élsportoló), a honvédségnél ilyen esetekben azonnal vizsgálat indul. – Megkeresése alapján tájékoztatom, hogy az ügy iratai a mai napon érkeztek meg a Központi Nyomozó Főügyészség Budapesti Regionális Osztályára, jelenleg tanulmányozzuk azokat. Ennél részletesebb tájékoztatás néhány nap elteltével adható – írta lapunknak Nagy Andrea főügyészségi ügyész szóvivő.
 
Kerestük Marosi Ádámot is, akit a történtek nyomán vélhetően rangjában visszavetik, de őt nem sikerült elérnünk, írja a Borsonline.
 
 

 

Videók