Ismét megnyílt az olimpiai falu

A versenyek augusztus 4-ig tartanak, és 5-én lesz a záróünnepség.


Ismét megnyílt a tokiói olimpia falu, amely keddtől a paralimpiára érkezőket fogadja.

A delegációk tagjait - akárcsak az augusztus 8-án véget ért olimpia alatt - naponta tesztelik majd koronavírusra, a bent lakóknak kötelező lesz maszk viselése és tartaniuk kell egymástól az előírt távolságot. A szervezők további biztonsági intézkedéseket helyeztek kilátásba, mivel a paralimpikonok között akadnak olyanok akik fertőzés esetén nagyobb veszélynek lennének kitéve. Muto Tosiro, a szervezőbizottság vezetője sajtótájékoztatón azt ígérte, minden tőlük telhetőt elkövetnek majd, hogy megelőzzék a versenyzők megfertőződését.

A jövő keddi megnyitóval kezdődő paralimpiára 160 országból 4400 sportolót várnak. A versenyek augusztus 4-ig tartanak, és 5-én lesz a záróünnepség. A magyar versenyzők első csoportja múlt pénteken utazott el Japánba, kedden (ma) kel útra a legnagyobb létszámú csapatrész, a teljes sportolói küldöttség pedig összesen hat részletben érkezik meg a játékok színhelyére - a Magyar Paralimpiai Bizottság tájékoztatása szerint. A japán kormány keddtől szeptember 12-ig meghosszabbította a koronavírus miatt a fővárosban, Tokióban elrendelt járványügyi szükségállapotot, egyben a korlátozásokat több más prefektúrára is kiterjesztette.

Az elmúlt hetekben a koronavírushelyzet Japánban folyamatosan romlott. A múlt héten a fertőzöttek száma meghaladta az egymilliót. Mostanra ez a szám közel 160 ezerrel megemelkedett. Koronavírusban eddig 15 400-an haltak meg. Mintegy 960 000 fertőzött ember felgyógyult, míg több mint 1600 beteg állapota súlyos.

Borítókép: olimpia.hu

Videók