Innentől kezdve az idővel és saját magammal küzdök! - Szőnyi Ferenc

Szőnyi Ferenc több, mint 20 napja küzd éjt nappallá téve. 76 km-t úszott, 3600 km-t kerékpározott és a 20 maraton nagy részén is túl van. Eközben a szörnyű higiéniai és időjárási körülmények megtizedelték erejét. Bár vetélytársa már célba ért, nem adja fel.


Október 5-én reggel 7 órakor rajtolt el a 20-szoros Ironman, Mexikóban. A szinte teljesíthetetlen távnak 14-en vágtak neki, az úszás végére azonban már csak 10-en maradtak. 

Szőnyi Ferenc 58 óra és 18 perc alatt úszta le a 76 km-es távot, azaz durván 2,5 napot töltött a vízben, 1-1 óra alvással megszakítva. Számára ez a legnehezebb szám mindig; napokon át rendkívül megterhelő a klóros víz a szemeknek, a nyálkahártyának és az úszóruhából kilógó, folyamatosan felázó bőrfelületeknek. Ráadásul a vízben töltött hosszú idő alatt szinte megáll az ember emésztése, így nem kis megpróbáltatás a 760 hossz után gyorsan pótolni az elveszett kalóriákat és helyrerakni a bélflórát.


A versenyzők így melegítik magukat az úszás után. A képen Szőnyi egyik versenytársa.

Fotó: Facebook.com/SzőnyiFerencVersenynapló

Ezúttal nem csak a klór, hanem a szennyezett víz is megterhelte szervezetét. A folyamatos használatban lévő medence vizét ugyanis nem forgatták a rendezők, és a felszínen úszó hányadék árasztotta fertőzéseket a klór folyamatos növelésével próbálták semlegesíteni. A magyar versenyző ennek következtében elkapott egy szörnyű fertőzést, ezután pedig napokig nem maradt meg benne a táplálék.


Amikor még a krumplipüré lenyelése is fájdalmat okoz.

Videó: Facebook.com6szőnyiFerencVersenynapló

Bár szervezete legyengült, az utratriatlonos egy pillanatig sem állt meg, szinte remegve szállt nyeregbe. Mivel a kerékpározás a legerősebb száma, boldogan rótta a köröket a biciklijén 240 órán keresztül, hogy meglegyen a 3600 km.


Idilli kép lehetne... A versenyzők a saját határaikat feszegetve teljesítik a brutális távolságokat. Sokszor halucinálva dőlnek ki egy rövid időre.

Fotó: Facebook.com/SzőnyiFerencVersenynapló

Azt azért tudni kell, itt is idegőrlő a monotonitás:
a 7,02 km-es pályán összesen 512 kört kell megtenniük a versenyzőknek. Körbe-körbe-körbe...majd egy héten keresztül! Komoly veszélyt is jelent ez, előfordul, hogy éjjel a versenyzők el-el bóbiskolnak a nyeregben, nappal kiránduló családok járják a versenypálya parkját, a balesetek elkerülése komoly erőfeszítést igényel mindenkitől.

Ez utóbbi néhány nap után, akkora veszélyt jelentett a versenyzőkre, hogy felajánlották nekik egy másik pálya használtatát. Ferenc úgy döntött él a lehetőséggel, itt azonban tűző nap, forró aszfalt és sok építési törmelék fogadta.


Az új pálya teljesítése sem volt egyszerű feladat.

Videó: Facebook.com/SzőnyiFerencVersenynapló

Mindeközben az időjárás sem kímélte a versenyzőket, hol a sivatagi meleggel, hol a szakadó esővel és az orkán erejű széllel küzdöttek.


A viharban leszakadó ágak komoly sérüléseket okozhatnak a kerékpározóknak...

Fotó: Facebook.com/SzőnyiFerencVersenynapló


Szerencsére csak a bicaj kereke bánta.

Fotó: Facebook.com/SzőnyiFerencVersenynapló

Azt nagyjából sejtheti mindenki, micsoda megterhelés mind az ülepnek, mind a karoknak, mind pedig a lábaknak ennyi tekerés. A kilométerek növekedésével nő a súrlódástól szó szerint kiégett, izzadtságtól felmaródott bőr fájdalma.


A versenyzők szinte a végkimerülésig küzdenek.

Fotó: Facebook.com/SzőnyiFerencVersenynapló

Mikor a magyar versenyző teljesítette a triatlon első két versenyszámát, már több, mint 298 órán át versenyzett. Ez után már "csupán" a 20 marathon várt rá, ami a 2,1 km-es futópályán 402 kört jelent. Ezt futja most Ferenc, és már csak 105 köre van hátra.


A magyar triatlonistát a tomboló vihar és az éjszaka sem állíthatja meg.

Fotó: Facebook.com/SzőnyiFerencVersenynapló


A folyamatos megterheléstől eddigre már szó szerint lázban vannak a versenyzők; a napi kb 10 000 elégő kalóriát változatosan pótolni szinte lehetetlen. A szájban emiatt fellépő nyálkahártya-problémák, a folyamatos futás okozta emésztési gondok már csak hab a tortán, a lepotyogó lábujjkörmök, szaporodó kidörzsölődések és a totális kialvatlanság keltette hallucinációk mellett. Az izomlázra már talán szavak sincsenek...


Ilyenkor már szinte lehetetlen a kalóriapótlás.

Fotó: Facebook.com/SzőnyiFerencVersenynapló

Bár a végig Szőnyi előtt álló Christian Mauduit már beért, a magyar versenyző nem adja fel a teljesítést. Mint mondja, innentől kezdve az idővel és saját magával küzd.


Christian Mauduit már beért, Szőnyi a 2. helyen áll.

Fotó: Facebook.com/SzőnyiFerencVersenynapló

Szőnyi Ferenc: Ha tudom teljesíteni, úgyis megnyerem a húszszoros Ironmant.

76 km úszás, 3600 km kerékpározás és 844 km futás. Emberi aggyal szinte felfoghatatlan. Szőnyi Ferenc mindezt 437 órán belül teljesítené. Ezel megdöntené a 21 éve fennálló világcsúcsot.

 

Forrás: STRONGAA Management/Szőnyi Ferenc-versenynapló

Borítókép: Facebook.com/SzőnyiFerencVersenynapló

Videók