Íme, a 34. SPAR Budapest Maraton 5 percben

Ha lemaradt volna a futóversenyről, tekintse meg összefoglaló videónkat


Több mint harmincezer résztvevője volt a hétvégén Magyarország legnagyobb létszámú szabadidősport eseményének, a 34. SPAR Budapest Maraton Fesztiválnak.

A fesztivál második napján, vasárnap reggel kilenc órakor rajtolt el a verseny, amelyet egyéniben, párban vagy váltóban lehetett teljesíteni. A maratonisták mellé bekapcsolódtak a Real Nature 30 kilométeres futás résztvevői is, valamint a maratoni távon magyar bajnoki érmekért is zajlott a küzdelem.

Szurkolókkal együtt mintegy százezer ember futott vagy drukkolt a Duna két partján.

Az eseményen 90 ország közel 5000 külföldi futója vett részt, leginkább britek, franciák és németek, de idén jelentősen nőtt a brazil futók száma. Belföldi viszonylatban az ország több mint 1000 településéről neveztek.


A Sport365 stábja is kint járt az eseményen

Dr. Zacher Gáborról köztudott, hogy szenvedélyes futó. A verseny után a Sport365 stábjának lehetősége nyílt beszélgetni az ország legismertebb toxikológusával.
 

"Az idő és a hangulat is nagyon jó volt. Az elejét eléggé megnyomtam, sikerült 50 percen belül teljesíteni az első etapot, de utána kényelmes tempóban futottam." 

 
A futás már több mint két évtizede Dr. Zacher Gábor szenvedélye

 

Boritókép: sparbudapestmaraton.hu

Videók