Pénteken rajtol a Gyémánt Liga

Dohában veszi kezdetét a legrangosabb versenysorozat.


A hagyományokhoz híven idén is Dohában veszi kezdetét a legrangosabb egynapos atlétikai versenysorozat, a 8 millió dollár összdíjazású Gyémánt Liga, mely 12 állomás után két döntővel zárul.

 
A mostani a tizedik szezonja a GYL-nek, s ezúttal is 32 számban harcolnak majd az atléták a döntőbe jutásért és a fődíjért. A számok győztesei - az idei versenynaptár sajátossága miatt - rendhagyó módon nem csupán az 50-50 ezer dolláros fődíjjal és egy-egy gyémánttal gazdagodnak, hanem kvalifikációt nyernek az ez évi szabadtéri világbajnokságra is, mivel az év fő versenye a megszokott augusztusi időpont helyett szeptember végén kezdődik.
 
A 12 állomáson egyenként 16-16 GYL-számot rendeznek ugyanúgy, mint a két döntőben, Zürichben és Brüsszelben is. A versenyeken pontokat gyűjtenek a sportolók, s a fináléba számtól függően a legjobb 8 vagy 12 atléta jut be. A pontoknak a döntőben már nincsen jelentősége, a bajnokok minden számban az utolsó verseny első helyezettjei lesznek. A 12 kvalifikációs viadalon minden győztes 10-10 ezer dollárt kap, s a nyolcadik helyezetteknek is jár 1000-1000 dollár. A döntőben az elsők 50, a másodikak 20, a harmadikok pedig 10 ezer dollárt nyernek, de még a nyolcadik helyezettek is kapnak 2-2000 dollárt.
 
A sportág szabadtéri szezonját Doha fogja keretbe, a katari városban rendezik ugyanis pénteken az első Gyémánt Liga-viadalt, majd szezonzárásként a vb-t is. A GYL-rajton nagyon erős mezőny gyűlik össze, hat világbajnoki címvédő és nyolc 2016-os olimpiai bajnok is rajthoz áll, így például a kolumbiai Catherine Ibargüen, a női hármasugrás riói ötkarikás bajnoka, akit a tavalyi év női atlétájának választottak, miután a GYL-ben a távolugrást és a hármast is megnyerte 2018-ban.
 
A dohai nyitányra a szokottnál is nagyobb figyelem vetül majd, ugyanis ez lesz az utolsó olyan verseny, melyen Caster Semenya, és a hozzá hasonló középtávfutónők rajthoz állhatnak 800 méteren, anélkül, hogy mesterségesen csökkentenék a nemzetközi szövetség által túl magasnak tartott tesztoszteronszintjüket.
 
Dohában még nem lesz a mezőnyben magyar, miután a női súlylökés nem szerepel a programban: a fedettpályás világbajnok, olimpiai bronzérmes Márton Anita várhatóan május 18-án Sanghajban mutatkozik majd be. Az elmúlt években a 110 gáton vb-bronzérmes Baji Balázs is rendszeres résztvevője volt a sorozatnak, ám a 29 éves sprinter február elején térdsérülést szenvedett, azóta kétszer is megműtötték, felépülése pedig várhatóan még hosszú ideig tart.
 
Fotó forrása: Jorge Luis Alvarez Pupo/Getty Images

Videók