Hivatalosan is Zuglóé lett a BVSC

Zugló hivatalosan is birtokba vette a BVSC-t, csütörtökön a MÁV Zrt.-től az önkormányzat tulajdonába került a Szőnyi úti ingatlankomplexum.


Papcsák Ferenc polgármester Korsós Boglárkával, a MÁV Zrt. vagyonkezelési és gazdálkodási igazgatójával írta alá a birtokbaadási jegyzőkönyvet - az átadás a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. közreműködésével történik -, majd Szatmáry Kristóf gazdaságszabályozásért felelős államtitkárral, egyben klubelnökkel szignálta a közszolgáltatással vegyes hasznosítási szerződést.

"Hosszú ideje vártunk erre a pillanatra, fontos, hogy a BVSC életképes maradjon" - szögezte le a polgármester hozzátéve, hogy az állami adósságátvállalással segített klubhoz hasonlóan az önkormányzat is tehermentes már, és - 23 éves fennállása során először - pozitív mérleggel zárja költségvetését. Hozzátette, mintegy 100-200 millió forintos tartalékkal fejezik be az évet.

Papcsák Ferenc elmondta, a képviselő-testület jóváhagyta a Szőnyi úton létesítendő sportpályák építését támogató pályázat benyújtását a Magyar Labdarúgó Szövetség által kiírt labdarúgópálya-építési program keretében, és biztosította a pályázathoz szükséges 45 millió forintos önerőt, valamint további 255 millió forintos önerőt fordít az uszoda felújítására.

Az államtitkár-klubelnök kifejtette, új fejezet kezdődik a BVSC életében, amely 2014 második felére mintegy egymilliárd forintért újítja fel uszodáját és futballpályáját.

Korsós Boglárka közölte, az ingatlannak a MÁV Zrt. mindig jó gazdájának bizonyult, generációk nőttek úgy fel, hogy a BVSC sportolási lehetőséget biztosított részükre Budapest szívében, s a központ mind a tömegsport, mind az élsport otthona volt.

"A MÁV Zrt. azzal a reménnyel adja az önkormányzat birtokába az ingatlant, hogy az új tulajdonos mindezeket a lehetőségeket továbbra is biztosítani tudja és fogja a jelen és a jövő nemzedékei, olimpikonjai számára" - tette hozzá.

 

Videók