Hétvégén rangos mezőny érkezik a díjugrató Nemzetek Nagydíjára

Rangos mezőny érkezik Budapestre a pénteki díjugrató Nemzetek Nagydíjára, illetve a vasárnapi Budapest Nagydíj néven futó Világkupa-fordulóra.


"Az elmúlt év után idén másodszor kerül sor a viadalra a Nemzeti Lovardában, ahol 18 nemzetből nagyjából 280 ló és lovasa méri össze a tudását" - mondta az eseményt felvezető keddi sajtótájékoztatón Stróbl Dorottya, a Magyar Lovassport Szövetség főtitkára, aki hozzátette, a versenyek összdíjazása 36 millió forint.

A sportvezető arról is beszélt, hogy a Nemzetek Nagydíján összesen 47 nemzet indult, s ebből a legjobb 18 jut a szeptemberi, barcelonai döntőbe, a magyarországi állomáson pedig 14 vesz részt.

Szotyori Nagy Kristóf, a hazai szövetség díjugrató szakágának vezetője arról számolt be, hogy a magyar csapatot Szabó Gábor, Orbán Emil, Tóth László és Szász Sándor alkotja a kétfordulós viadalon.

Elmondása szerint idén a címvédő németek mellett a belgák számítanak esélyesnek, de bízik a hazai négyes jó szereplésében, ugyanis egy hónapja 12 kvartettből harmadik lett a sorozat lengyelországi állomásán.

Hozzátette, a magyaroknak nem lesz könnyű dolga, mert több olimpikon is szerepel majd a mezőnyben.

A magyarok legutóbb 2008-ban győztek a Nemzetek Nagydíján, akkor a kiskunhalasi állomáson lettek elsők.

Azt megelőzően 1998-ban sikerült hasonló bravúrt elérniük: 15 éve Budapesten és Pozsonyban is nyertek.

Stróbl érdekességként megemlítette, hogy a mezőny legfiatalabb indulója a hatszoros fogathajtó világbajnok Lázár Zoltán fia, ifj. Lázár Zoltán lesz, aki a szövetség külön engedélyével versenyezhet, s ezúttal a 140 cm-es pályákon bizonyíthatja tehetségét.

Videók