Hegedűs Csaba: a birkózás az olimpia egyik jelképe

Hegedűs Csaba, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke szerint több olyan érv is a birkózás olimpiai műsoron tartása mellett szól, amelyet nem szabad figyelmen kívül hagyniuk a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kongresszusán szavazóknak.


A nemzetközi szövetség (FILA) vezető testületében is helyet foglaló Hegedűs úgy véli, a tradíciók vagy az, ahogyan az olimpiai szereplés veszélybe kerülése összehozta - legalábbis ebben a kérdésben - az egymással egyébként szemben álló országokat, bizonyítja a sportág fontosságát.

"A birkózás egyidős az emberiséggel, már az egyiptomiak is jól ismerték - mondta a 100. magyar olimpiai bajnoki címet szerző Hegedűs az MTI-nek. - Erő, tudás, kitartás és győzni akarás kell e nemes küzdelemhez, amely az olimpia egyik jelképe az ókortól kezdve."

A sportvezető hangsúlyozta, az ókorig, az akkori olimpiákig visszanyúló tradíciók elválaszthatatlanná teszik a birkózást az ötkarikás játékoktól, s nem szabad, hogy kitöröljék az olimpiák további történetéből.

Hegedűs azt is kiemelte, hogy a NOB végrehajtó bizottságának februári, a birkózást a műsorból kivételre javasló döntése után összefogott egymással az Egyesült Államok, Oroszország és Irán is, ami példátlan. Mint mondta, nem csupán a sportágban dolgozók emelték fel a szavukat a bizottság határozata után, hanem például William Baldwin amerikai színész is, aki szerint a birkózás az olimpiai játékok szellemiségének esszenciája.

"A birkózás csak a szőnyegen jelent küzdelmet - tiszta és nemes küzdelmet -, a világ számára pedig a sport és barátság szellemiségének erősítője" - mondta Hegedűs Csaba.

A Buenos Airesben zajló NOB-kongresszus vasárnap választja ki a birkózás, a fallabda és a baseball/softball közül azt az egyet, amely 26. sportágként része lehet a 2020-as, s ezzel automatikusan a 2024-es nyári olimpia programjának.

Videók