Hatalmas köd a Vueltán, nyílt a verseny a piros trikóért

A Vuelta a Espana 14. szakaszával kőkemény háromnapos blokk kezdődött, a hegyi befutót követően nem nőtt a piros trikós Fabio Aru előnye, gyakorlatilag nyílt a verseny. A BikeMag beszámolója.


Baszkföldön, a Pireneusokban tekert ma a mezőny, Vitoria és a Fuente del Chivo emelkedője között 215 kilométert kellett megtenni, a végén 2000 méter magasra felkapaszkodva. A hűvös, nedves időben az utolsó kilométereken már sűrű ködben kellett tekerni, ahol a baszk szurkolók fokozták a hangulatot.

A nap szökevénycsoportja, Alessandro de Marchi (BMC), Salvatore Puccio (Team Sky), José Joaquín Rojas (Movistar), Mikael Chérel (Ag2r-La Mondiale) és Carlos Quintero (Team Colombia) az utolsó kilométerekig együtt maradt, bár Chérel egyszer szétszaggatta a kis bolyt. A ködben először Puccio és Rojas próbált eltűnni, de Alessandro de Marchi mindkettőjüket utolérte, majd megelőzte, s megnyerte a szakaszt.

A főmezőnyben a Movistar, majd az Astana csapata húzta a hegyen a tempót, végül a piros trikós Aru támadott. Az olasszal a pár napja betegeskedő Nairo Quintana (Movistar) tudott menni az összetett menők közül, de hamarosan felértek többen, kivéve Tom Domoulin-t (Giant-Alpecin) és Alejandro Valverdét (Movistar)

Arunak sok volt a saját maga által diktált tempó, az utolsó kilométeren Quintana, majd Rodriguez is betámadta, s mindketten előtte értek célba pár másodperccel. A látottak alapján nehéz megjósolni mi történhet a további két kemény szakaszon, de kiderült, hogy a piros trikós sem sebezhetetlen, annak ellenére, hogy magabiztosan őrizte meg ma első helyét.

Vuelta a Espana, 14. szakasz, top10:
1     Alessandro De Marchi (Ita) BMC Racing Team     5:43:12    
2     Salvatore Puccio (Ita) Team Sky     0:00:21    
3     Jose Joaquin Rojas Gil (Spa) Team Movistar     0:00:32    
4     Mickaël Chérel (Fra) AG2R – La Mondiale     0:00:38    
5     Carlos Quintero (Col) Team Colombia     0:01:00    
6     Nairo Quintana (Col) Team Movistar     0:03:32    
7     Joaquin Rodriguez (Spa) Team Katusha     0:03:38    
8     Esteban Chaves (Col) Orica-GreenEdge     0:03:39    
9     Fabio Aru (Ita) Astana Pro Team        
10     Rafal Majka (Pol) Tinkoff-Saxo     0:03:44    

Összetett élmezőny:
1     Fabio Aru (Ita) Astana Pro Team     57:20:10    
2     Joaquin Rodriguez (Spa) Team Katusha     0:00:26    
3     Tom Dumoulin (Ned) Giant-Alpecin     0:00:49    
4     Esteban Chaves (Col) Orica-GreenEdge     0:01:29    
5     Rafal Majka (Pol) Tinkoff-Saxo     0:01:33    
6     Mikel Nieve (Spa) Team Sky     0:02:10    
7     Alejandro Valverde (Spa) Team Movistar     0:02:11    
8     Daniel Moreno (Spa) Team Katusha     0:02:13    
9     Nairo Quintana (Col) Team Movistar     0:03:00    
10     Romain Sicard (Fra) Team Europcar     0:03:39

Videók